Interjúk

http://bonumtv.hu/jezus-es-baratai-unnepe/

2016. július 20.

***

Ahol sötétség van, ott kell világítani

Sajgó Szabolcs SJ A Szív Szentjánosbogár lelki napokról

Ezen a nyáron is, csakúgy mint az elmúlt több, mint húsz esztendőben, országszerte rendeznek gyermekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek A Szív Szentjánosbogár-táborokat. A Magyar Kurír a mozgalom egyik kiemelkedő személyiségével, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel, a Párbeszéd Házának igazgatójával beszélget.

Ön az A Szív című jezsuita folyóirat Szentjánosbogár-mozgalmának az egyik alapítója. Hogyan emlékszik vissza a kezdeti időszakra?

Kialakult tehát egy levelező közösség a Szív körül?

Igen, az egész országból írtak a gyerekek, a fiatalok, elsősorban a papok és a hitoktatók bátorítására. Mikor száz fölé emelkedett a levelezők száma, átadtam az egyik dunakeszi szülőnek, dr. Jankovics Istvánnak a kapcsolattartás feladatát. Ő vetette föl az ötletet, hogy hívjuk meg a gyerekeket egy nyári találkozóra. Két szempont volt különösen is fontos nekem. Az egyik, hogy ne elvonuljunk, mint korábban Bogácsra a dunakeszi klub. Sok regnumi táborban voltam idehaza a hatvanas-hetvenes években, és sok cserkésztáborban Észak-Amerikában a nyolcvanas években. A taizéi minta tetszett: lakjanak a gyerekek családoknál kettesével-hármasával, teremtődjön bizalom a vendégek és a befogadók között, legyen így nyitott a tábor, minél többeket érintve lelkileg. Ezzel olcsóbb és egyszerűbb is lehetett az egész. A másik fontos szempont volt az egésznapos foglalkozások formája. Stabil kisebb csoportokat alakítottunk 10-12 fővel és két vezetővel, egy férfivel és egy nővel, lehetőleg házaspárral. Az első táborban, 1991-ben Dunakeszin az itteni családos közösség házaspárjai voltak a csoportvezetők és a szállásadók is. Közel százan voltunk együtt. Az igen sikeres háromnapos együttlét kiértékelése után mindjárt kezdenünk kellett gondolkozni a hogyan tovább kérdésén.

Mi volt az alapkoncepció?

Azt szerettük volna elérni a lelki napokkal, hogy a tartalmas, sok játékkal, énekkel és beszélgetéssel teli, személyes együttlét erős közösségi élmény legyen a fiataloknak, forrásként a középpontban Isten megtestesült szívének, Jézusnak, a Főbogárnak izzó emberszeretetével. A mindenestül elfogadnak élménye, a helyettesíthetetlen érték vagyok tudata, az Isten nem teremt selejtet ténye, a mindenki világbajnok valamiben fölfedezése és fölfedeztetése, az ajándék vagyok másoknak megélése, a szerethető vagyok és a képes vagyok a szeretetre megtapasztalása... – már kezdettől ezekbe a kifejezésekbe fogalmaztuk, mit is szeretnénk a táborral. Tudtuk, a gyerekeket is megpróbálja majd az élet, mint mindannyiunkat. Azt akartuk, hogy a táborból olyan élményekkel menjenek haza, amik majd évek múltán is segítik, vezetik, visszavezetik őket arra az életre, amit élni szép és érdemes.

Mivel A Szíven keresztül szerveződött az országos szentjánosbogár tábor, azt gondoltam, segítsük a helyi közösségeket azzal, hogy a gyerekeket megtanítjuk újságot készíteni. Így aztán hazatérve a táborból otthon képesek lesznek ministráns- vagy hittanújságot írni és szerkeszteni... Abban az időben még friss volt az élmény: „büntetlenül” lehet kiadványokat készíteni, sokszorosítani. Interjúkat, útleírásokat, riportokat... készítettek hát a gyerekek. Meglátogattuk a területileg illetékes váci püspökséget is, hogy emberközelibb legyen az egyház minden szinten.

A következő évben már ötnapos tábort tartottunk, és ez lényegében azóta is így van. Ekkor tábortémában a színjátszásra helyeztük a hangsúlyt, hogy a helyi közösségeket segítsük a betlehemezésben, misztériumjátékokban... Az egyik dunakeszi család tagja a Harlekin Gyermekszínházban játszott és tanított, ő készítette föl a csoportvezetőket, hogyan kell színdarabot írni, megrendezni, díszletezni, mozogni a színpadon... Ezek alapján a gyerekek hét-nyolcperces darabokat írtak, rendeztek, és a tábor végén eljátszották. Az előadásra meghívtuk azokat a háziakat is, akik befogadták őket az öt napra, és minden helyi segítőt. Ez megint nagyon jól sikerült, rövid darabokat, életképeket azóta is minden táborban bemutatunk hálából, ajándékul a helyi segítőknek és magunknak. Abban az időben a Szent Ignác Kollégium lelkivezetője is voltam, a Munkásőrségtől visszakapott kispesti épület alkalmas volt a nagyobb létszámú megbeszélésekre, amikre A Szív szerkesztősége már kicsi volt. 1992 végén, 1993 elején ismét csak felvetődött a hogyan tovább kérdése. Egyre többen jelentkeztek a táborokba...

Mi volt ekkor az alapkérdés?

Van-e erőnk folytatni önkéntes alapon, egyéb munkáinkkal, kötelezettségeinkkel amúgyis túlterhelten, azt, amit elkezdtünk? Milyen struktúra alapján épüljön tovább a bogár? Az alapítók közül egyesek úgy vélték, kár erőlködnünk, vannak már katolikus ifjúsági szervezetek, menjünk át az egyikbe. Páran ki is váltak közülünk, elindítva a katolikus cserkészetet, pont a kezdeti idők legaktívabbjai, köztük azok, akik meghívtak engem Dunakeszire. Jezsuita oldalról is nyomásnak voltam kitéve: ott a Szívgárda, támasszam föl. A Szentjánosbogár azonban más volt, mint a cserkészet, tudtam, hogy az ebben részt vevő gyerekek jó része nem menne át a cserkészetbe, sem a Szívgárdába. Valami új indult el a bogárban, ezt kell tovább fejleszteni. És ebbe az irányba mentünk tovább, akik maradtunk. Az is világossá vált, hogy el kell mozdulnunk Dunakesziről, hiszen már nem egy kis helyi klub voltunk, hanem A Szív Szentjánosbogár kezdődő országos mozgalma. Ekkortájt eddigi feladataimhoz még egy újabb társult: Dobogókő, az új Manréza megszervezése. Emiatt is szemem előtt lebegett a bogárral kapcsolatban a falumanréza. A II. világháború után, amikor nagyon megnehezült a misszió, Kerkai Jenő vezetésével jezsuiták felkerestek falvakat, egész településeket igyekezvén lelkigyakorlatoztatni.

Esztergomi egyházmegyés papként a hetvenes évek közepén harmadik papi helyemként Szécsényben működtem, több nem hivatalos ifjúsági közösséggel dolgozván, regnumi vonalon. Udvardy György pécsi püspök is egy ilyen közösség tagja volt akkor. Bízva régi kapcsolataimban az 1993-as bogártábort kimozdítva Dunakesziről Szécsénybe szerveztem. Fényesen bevált a terv. Új egyházközségek alapítása volt a tábor témája, az Apostolok Cselekedeteit véve alapul – megint a magyar egyház segítése volt a cél. A MTV1 katolikus szerkesztősége, akivel sokat dolgoztam abban az időben, egy stábot küldött több napra Szécsényben – félórás műsor ment le főidőben a szentjánosbogárról. Ez az országos hírverés, valamint a 183 résztvevő határtalan lelkesedése végleg kiszabadította a szentjánosbogár szellemét a dunakeszi palackból. Világossá vált, hogy amit elkezdtünk, nincs röghöz kötve. A bogár elindult országos szolgálatára. A szülők, hitoktatók, papok nagyon belelkesedtek, mindenfelől hívogattak bennünket, szervezzünk tábort itt is, ott is. Az igény hamarosan messze meghaladta önkéntes kapacitásunkat. Különösen a vezetők kérdése volt kritikus. 1992-től sikerült bekapcsolnom a táborok csoportvezetői munkájába a jezsuita novíciusokat, a Jézus Szíve Néplányok, a Sacre Coeur, a Magyarok Nagyasszonya Társaság fiataljait, a Szent Ignác Szakkollégium diákjait és másokat, mivel mindegyik közösséggel nagyon jó, bizalmi kapcsolatom volt. Az ötnapos táborok alapstruktúráját 1992-93-ban dolgoztuk ki, pár évvel később már csak egy igazán lényegi változtatást vittem ebbe, nem kis belső ellenállás leküzdésével: a hétfői missziós utat és a másnapi missziós szentmisét. Ezek mélyén is a magyar egyház növekvő igényére való válaszadás igyekezete található: egyrészt hogy a bogárvezetők paphiány esetén legyenek képesek önállóan vezetni igeliturgiát;másrészt hogy a széteső társadalomban a helyi település belső egységének ajándékát erősítsük, ünnepeljük.

1993 nyarán meghívtam A Szív szerkesztőségi munkatársának Tereza Worowskát, aki a dunakeszi közösség tagja volt a bogár kezdeteitől. Rengeteg szervezői munkát át tudtam adni neki. Szeptembertől A Szív minden számában négy klubfoglalkozás anyagát közöltük sok évig – a hitoktatókat szerte az országban akartuk segíteni ezzel, illetve a szentjánosbogár igen bevált lelkiségét, pedagógiáját terjeszteni. A bogárvezetők által kísért, népszerű iskolai lelkigyakorlatok kezdete is érdekes. A kilencvenes évek vége felé a piaristák megkértek, tartsak lelkigyakorlatot egy osztálynak. A szokásos, a várt lelkigyakorlat helyett bogárvezetőket hívtam és bogár lelki napot tartottunk az osztálynak. Akkora sikere volt, hogy azóta szüntelen hívnak bennünket erre a szolgálatra.

Hogy néz ki ma a Szentjánosbogár-mozgalom?

15 éve van egyesületünk, melyben vezető szerepet visznek a bogárban felnőtt egykori gyerekek, kamaszok. Intézményesültünk, professzionalizálódtunk sok szempontból, de hála Istennek, ez nem járt együtt a karizma megszűnésével. Közel 140 helységben tartottunk már lelki napokat, táborokat, összesen több, mint 180-at. Idén volt hat gyermek- és kamasztábor, párhuzamosan. Ez közel százötven vezetőt jelent, hat papot, mintegy hétszáz gyermeket tíztől tizenhat éves korig. Volt két ifjúsági táborunk is, tizenhéttől huszonegy éves korig, Romhányban Forrai Tamás provinciális, Szekszárdon én voltam a fiatalokkal. (Forrai Tamást még novíciusként hívtam először bogártáborba.) A huszonegy éven felüliek számára a hét közepén kezdődik tábor. Lesz még családos tábor is, házaspároknak kisgyermekekkel, ez most már 9. éve rendszeres. Ezekre fiatal bogarakból gyerekvigyázó csapat szerveződik. Augusztusban ötödik alkalommal rendezzük meg a zarándoktábort, ezúttal az Őrségbe megyünk. Fontos a bogár évközi klubélete. Az elindító központban, Dunakeszin természetesen működik kezdetektől Szentjánosbogár-klub, de szerte az országban egyre több helyen szintén.

A Szentjánosbogár-mozgalomban kiemelkedő szerepet játszanak a jezsuiták, illetve a mozgalmat erős Szent Ignác-i lelkület jellemzi. Mi ennek a lényege?

Szent Ignác szelleme kezdetektől meghatározza a bogárlelkiséget. Miben áll ennek lényege? Az ignáci pedagógia személyre bontott pedagógia. Mindig a gyerek, a fiatal adottságait, konkrét helyzetét nézi, azt kutatja, hogyan lehet személyesen megszólítani, segíteni a fejlődésében. Elutasítja az egy kaptafára épülő szemléletet. Ugyanilyen fontosságot tulajdonít a reflexiónak. A bogár életében teljesen tudatos annak folytonos vizsgálata, hogy éppen hol vagyunk, mit csinálunk, azt tesszük-e, amit tennünk kell, mi az, amiben fejlődnünk szükséges. Egyértelmű számunkra, hogy a főbogár Jézus, mi csak bedolgozunk neki. Ő a fővállalkozó, aki megszabja számunkra az irányt, amerre mennünk kell. A lényeg, hogy minden tettünk a Jézussal való személyes kapcsolatunkból fakadjon. A bogár egyrészt alapvetően demokratikus, másrészt egyáltalán nem. Nem demokratikus abban az értelemben, hogy feltétel nélkül elfogadjuk azt, ami Jézustól jön, akármilyen nehéz is. Nincs ellenkezés, az ő akaratát kell követnünk. Ám a demokrácia is érvényesül, hiszen mindenki egyaránt fontos, a Szentlélek célszemélye. Ezért mindenki véleménye érdekes. Valljuk és megéljük, hogy minden egyes ember megismételhetetlen csoda, valamiben a legjobb. Isten nem teremt selejtet, senkit nem szabad félretolni. A vitás kérdéseket nem szavazással döntjük el, hanem addig tárgyalunk róluk, míg konszenzusra nem jutunk. Közös belátásra van szükség ahhoz, hogy szívvel-lélekkel tehessük együtt a dolgainkat. Ez alapvetően fontos a bogárban. Ugyanígy az is, hogy nem kizáró ok az, ha valami nem várt, súlyosabb gond adódik, ha például megjelenik a táborban egy nehezen kezelhető, problémás gyerek. Nem küldjük el őt. Bármennyire is nehezíti a csoport életét, végtelen türelemmel foglalkozunk vele, bár lehet, hogy csak az utolsó napra érik be a feltétel nélküli szeretet türelme. Azt kutatjuk mindig, hogyan lehet egy adott, emberi szemmel talán kilátástalan helyzetből is előrelépni. A nehézségek az élethez tartoznak, mi elgondolunk valamit, ami szépnek és jónak látszik, de a valóság legtöbbször egészen más. Ez nem baj. A kérdés: hogyan tudok innen előre lépni. Nem panaszkodni kell, hanem türelmesen keresni a kivezető utat. Az egész bogárban erősen jelen van ez a szemlélet.

Hogyan fogalmazná meg a Szentjánosbogár-mozgalom jelentőségét?

Teljes mértékben személy- és jelenközpontú, mindig az adott pillanat számít, amiben élünk. A bogár szellemiségében, lelkiségében van egy kicsi a regnumból, a cserkészetből, Taizéből. Alapvető a közösséggel megélt hitélmény. Játékkal, énekkel, egyéni beszélgetésekkel, mindennapi szentmisével kialakítottunk egy olyan struktúrát, amelyben a bogártáborban részt vevők hatalmas nyitottsággal, bizalommal fordulnak egymás felé. Egyszerűen nincs jelentősége annak, hogy először látjuk egymást, hisz Istennél egyszer majd mindörökre együtt leszünk. A lényeg, hogy mindnyájan Isten teremtményei vagyunk, tudatában saját gyarlóságainknak, hibáinknak, de hisszük, hogy a másik így is elfogad, mint ahogy mi is őt. Felfedezzük egymásban a jót, azt, amit a Jóisten lát, értékel bennünk. Persze, vannak hibáid, de van benned valami egyszeri és megismételhetetlen érték is, ami hiányozna nélküled a világból. Pótolhatatlan vagy, és engem ez érdekel, ennek örülök, erre vagyok kíváncsi, ezzel akarok együtt lenni. Igazából nem is táborról beszélünk. A pólóinkon ez olvasható: A Szív Szentjánosbogár lelki napok. A lényeg, hogy krisztusi lelkülettel éljük meg a táborokban eltöltött időt – aztán meg az egész életet.

A névről – Szentjánosbogár – eszembe jut Sík Sándor híres verse, és az, hogy a Szentjánosbogár a költészetben, művészetben gyakran a fény, vagyis Isten szimbolikája.

Ahol sötétség van, ott kell világítani azzal a fénnyel, ami bennünk van, ami nem a miénk, amit kaptuk, és amit tovább is kell adnunk. Sík Sándor 1916-ban megjelent kötetében szerepel mottóként egy ciklushoz a vers: Az Isten küld, Testvéreim, Tinéktek,/ Hogy sugarai eleven tüzét,/ Amik arcáról a szívembe égtek,/ Sugározzam csendesen szerteszét,/ A Testvéreknek, kik az éjben járnak,/ Az Isten küldött szentjánosbogárnak. Ehhez rajzolta meg dr. Jankovics András az első kis logót 1989-ben, és ebben benne van a Szentjánosbogár-mozgalom lényege.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

2016. július 22.

***

Bonum TV interjú Sajgó Szabolccsal a Dante-hónapról és a Szentjánosbogár mozgalomról:

http://bonumtv.hu/dante-honap/

2016. július 18.