Imádság Keresztes Szent Jánoshoz

Keresztes Szent János mikor teljében anyár

s harisszó hallik süketté bódult réteken

kolompos bari béget a fűben fürj susog

hívj Katicás Jánosnak s hajíts mályvát nekem

siessünk

Siessünkszeretni az embereket oly gyorsan mennek el

cipőmarad utánuk meg süket telefon

csakami nem fontos cammog mint a tehén

azigazán fontos hirtelen történik

utánaa csend normális szóval elviselhetetlen

mint atisztaság amely egyszerűen a kétségbeesésből születik

mikorgondolunk valakire nélküle maradván

nelégy nyugodt hogy van időd mert bizonytalan a bizonyosság

érzékenységünketelveszi mint minden szerencse

együttjárnak mint a pátosz és a humor

mintkét szenvedély mely egynél mindig gyengébb

olyhamar mennek el mint a júliusban elhallgató sárgarigó

mintegy esetlen hang egy ügyetlen meghajlás

becsukjákszemüket hogy lássanak igazán

nagyobbkockázat megszületni mint meghalni

mertmindig túl keveset és túl későn szeretünk

ne írdezt gyakran írd meg egyszer s mindenkorra

szelídleszel akkor akár a delfin és erős

siessünkszeretni az embereket oly gyorsan mennek el

akikmeg nem mennek el sem mindig térnek vissza

és aszerelemről sem tudni soha

hogyaz első az utolsó vagy hogy az utolsó az első


igazságosság

Hanégy-négy almája lenne mindenkinek

hamindenki erős lenne mint a ló

ha aszerelemben mindenki ugyanúgy lenne védtelen

hamindenkinek mindig ugyanannyija lenne

senkinem lenne szükséges senkinek

Köszönömhogy igazságosságod egyenlőtlenség

köszönömamim van és amim nincs

megamit nincs kinek adnom

valakinekmég szükséges lehet

vanéjszaka hogy lehessen nappal

sötétséghogy a csillag ragyogjon

vanvégső találkozás és első elválás

imádkozunkmert van nem imádkozó

hiszünkhisz van nem hívő

meghalunkmivel van aki meghalni nem akar

szeretünkmert van akinek kihűlt a szíve

levéllelközelítünk mert van aki taszít

egymásraszorulnak az egyenlőtlenek

nekika legkönnyebb megérteni hogy mindenekért vannak mindenek

éshogy mi ez az egész


ha mi találtunk volna ki

Ha mi találtunk volna ki Téged

érthetőbb lennél és rugalmasabb

vagy lennél olyan tökéletes hogy márközömbös

vagy olyan szerető hogy már tökéletlen

lennél mint az előkelő zsenik akik vagytúl jók vagy gonoszak

volnál szabadelvű és liberális

lenne etikánk vétekkel de bűn nélkül

élet halál nélkül

szerelem kétségbeesés nélkül

nem kopogtatnánk

félelemmel

magányos lelkiismeretünk kapuján

nem volna ügyeletes őrangyalunk aki olyannéha mint a hűtlen macska

nem volnának vad kifogásaink: én azIstenről túl jó

véleménnyel vagyok ahhoz hogy higgyekBenne

vagy hogy – semmit sem tudok de olyanszomorú vagyok

mintha már mindent tudnék

számolnod kéne velünk és vigyáznodMagadra

nem ijesztegethetnél amikor az öröm átcsúszika bűnbe

sorban teljesítenéd kívánságainkat

nem Betlehemben hanem Okosfalvánszületnél

és akkor valóban már teljesenlehetetlen lennél


soron kívül

hány de hány egyenruhás szent van

javítások nélkül kanonizált

keménytalpú moralista

angyal habos mint a kifutó tej

mily nehéz lesz halálunk utánkülönítéletre várnunk

szemünkben könnycseppel mint esetlenszamárral

de te Szent Anyánk aki nehéz betlehemicsillag alól

ránk nyitod szemeidet mint a velenceiablakokat

aki nem puhultál meg a szenvedésben

te soron kívül fogadod majd

mindazokat a bizonytalanokat akiknek

a kérdőjel nagyobb volt a keresztjelénél

akiknek semmijük nincs noha semmit nemadtak oda

akik folyton csak sorban álldogálnak

egyre sebesebben fogyó éveikrepanaszkodva

akik félretaposott sarkaikon járják kiüdvösségüket

olyan elfoglaltak hogy idő hiányában

fél lábon imádkoznak


köszönöm hajadat

Köszönöm hajadat

melyet nem ábrázolnak a festményeken

köszönöm angyalt látván felvontszemöldököd

szoptató melled

karod melyben átkelt Jézus a zöldhatáron

térdedet

a lámpába pottyant szöszért lehajlóhátadat

negyedik ujjadat a gyűrűset

leheleted az ablaküvegen

a kilincsen kezed melegét

a kőlépcsőkön kopogó talpad

egyszóval köszönöm hogy a test elvezetIstenhez


menekülök

Menekülök a képeskönyv-ikonoktól

mondta Szűz Mária

a rólam szóló papírabsztrakcióktól

az arcképeimhez modellt álló elegánsbabahölgyektől

a kanonizált kozmetikától

gyerekek fessék szépségemet

tudatlanul csodálatos csúnyasággal

sietős színnel

meghatottságtól ferde szemöldökkel

fültől fülig szájjal

rőt hajjal mint a fáradt egér

kerek könnyekkel mint a drótszemüveg

kezükkel melyben annyi az elsőrácsodálkozás


kérés

Szent Szűz akit füzetbe rajzoltak

gyöngéd gyerekkezek

- szép mint az egyenes vonal –

esedezz értünk

hogy a templomokban ne legyen hímzettterítő

gyászlepellel ravatal

barokkos kacsójú kisangyal

zászlókon bojtos rojt

perselyben kopogó érme

halálfejes díszek

kényeztetett sztárként Szent Terézke

szentek aligha magukhoz hasonlók

akiket mesterkélt arcuk fogságba ejtett–

hogy ne legyen

egy szimpatikus lenyalt hajú Úr Jézus

csakis a rendes emberek számára


mennyekben

Túlkell jutni a nehéz kulcsot szorongató Szent Péteren

elmennia báránykás Ágnes mellett

Terézmellett aki még köhög

mertfázott a kolostorban

átvergődnia vértanúk csoportján

akikkeresztjeikkel dugót okozva ácsorognak

elhaladnia szerénykedő gólya mellett

Ágotamellett aki sót kínál

SzentFerenc és a farkas mellett

(szájkosarátépp lecsatolja hogy tudjon ásítozni)

el alengyelfüzetes Szent Szaniszló mellett

- ésakkor végre meglátom anyámat

a mégki nem égett házban

amintfölvarrja a mindig leszakadó gombot

Mennyimennyet kell bejárni hogy hozzá eltaláljak


nehéz

Na látod - mondta anyám

lemondtál a családi otthonról

a nőről

a gyerekről aki mindig futkos mertrepülni szeretne

a meghatottságról mikor szerelemszorítja a torkot

most meg szomorkodsz

egy kék szegélyű bögrén

az üres helyen az asztalnál

a cipőn amelyről azt mondtad

hogy mint az összes többi cipő

eladható - nemhordható

szomorkodsz a halál után is járó órán

láthatatlan üvegen kopogtatsz

meredsz egy pontra mint a gém

látod milyen könnyű lemondani

milyen nehéz elveszíteni


még nem

még nem tudsz egyedül lenni

még kapaszkodsz emlékeidbe mintmentőkötélbe

még nyújtózkodsz a tárgyak soványmolylepkéi után

még nem hagyod békén a halottat

a gombjánál fogva vissza akarodrángatni a másvilágról

még bábuk nyakába borulsz

még keresed a szívet hogy megfejd minta kecskét

fontoskodsz mint a harsona

kocogsz a szentolvasó türelmespatácskáin

végül is kaphatsz hittanból hármas alát


anya

a csillagok embertelen szépsége túl a műholdakon

a halál embertelen ötlete

az embertelen szenvedés

az embertelen idő mely a nyugdíj rövidkésével vár

a remekművek embertelen szépsége

s egy egyszerű anya itt

az orra a szemüvege asztali imája

vízhajtó petrezselyme

zellersalátája

és nagyon emberi szerelme

romantikus kezdettel

kereszttel a végén

a közepe nélkül


érettkori számvetés

Milyen messzire mentél

az egyszerű füles bögrétől

a viaszosvásznú öreg asztaltól

a nem tettetett meghatottságtól

az értelemtől

a világra csodálkozástól

a meztelentől ami nem levetkőztetett

a közelről is nagytól ami nemcsak távolról az

a nem tálcán kínált titoktól

anyádtól aki szemedbe nézett hogy nehazudj

az imától

a sebzett Lengyelországtól

te vén ló


egyedüllét

Nem kérem Tőled a legegyszerűbb magányt

ezt a sorban az elsőt

amikor úgy magam vagyok mint az ujjam

amikor nincs kihez nyissam a szám

és még az ökörszem is hallgat pedigcsicsereghetne nekem

legalább mint egyfél veréb

amikor egyetlen gyorsvonat nem siethozzám

s az óra megállt hogy mellettem nejárkáljon

napnyugta előtt mikor egyre hosszabbakaz árnyak

nem kérem Tőled ezt a nehezebbet sem

amikor átnyomakszom a tömegen

és megint egyszeri vagyok

a legtávolabbi hozzátartozók között

de kérem Tőled azt a valódit

amikor Te általam beszélsz

és én nem vagyok



juhok a farkasok közé

Tetehén aki hagyod hogy annyiszor megfejjenek

mindannyianti azért kínzott kísérleti nyuszik

hogymi előírás szerint betegeskedhessünk

teveréb aki koszolódsz a városban hogy velünk lehess a télben

tezsálya aki meghalsz és a mennybe mész hogy a fogaink ne fájjanak

ti nemcsapvízzel hanem vérrel keresztelt valódi keresztények

akikmentek mint juhok a farkasok közé

szégyenkezemelőttetek mikor csak futkosok magam és magam között

kényeskedekegy ártalmatlan fájdalom miatt

könnyelműenés komolyan

nehogymeghaljak egyszerre három orvossal tárgyalok

mertnem akarok őrölt gabona lenni Isten számára


nincs sehol

Isten oly nagy hogy van is meg nincs is

oly mindenható hogy képes nem lenni

így megtörténik hogy néha "házonkívül" van

és ettől a sötétség meg hogy zakatol aszív

sőt nyüszít is mint egy türelmetlenkutya

titokban még a hívők sem hisznek

viccbe akarnak bújni ha meghatódnak

pedig előbb még kívülről fújták

hogy egész életük egyetlen pillanatravár

de Isten olyan nagy hogy néha nincs is

ilyenkor lekonyult tulipán a fáradt agy

a gondolatok meg futnak a közös üresúton

egymáshoz húznak mint a katicák

mikor a kétségbeesés elől télenösszebújnak

csak a hallgatás változatlan és ottfenn a csillagok

és a hold igaz mert egészen meztelen

a szitakötők meg kis semmik

úgy hogy hamarosanmindent tudnak

mint az a nyárfáról lecsüngő utolsólevél

mert Aki van nincs sehol

ez fáj igazán


aki

Aki teremtettél

smaragdszínű tücsköt szemével elülsőlábain

bajuszos fejű vörös kereplőt

réten tornászó gólyát

hosszú tollból szakállviselő hollót

a latin ábécének csak a második betűjétismerő birkát

hátrafelé repülő kolibrit

nagyságában meghalni szégyenkezőelefántot

szamarat annyira butát hogy az márkedves

jártában farkát fölfelé tartó fakúszót

és mindent ami nem tudja miért de tudjahogyan

a bükkfa szögletes termését amely csaknégyfelé reped

a jelenünkön túli angyalt - testhiányában temethetetlent

fölhúzott vekkerként karattyoló békát

sárguló örökzöldet - vagyis szabályosatés valószerűtlent

diszkrét kétségbeesést mint derűskárogást

logikus formulát szakadék fölött

vétlen vétket

lekonyuló fülű kutyust

könnyel rövidített számlát

mintha a világ még nem lenne végleges

még tart befejezetlen mosolyod


nélkülünk

Menjünk el és ne jöjjünk vissza

magában lesz végre a magány

birtoklási vágy nélkül a szerelem

kérdések nélkül Isten

a kétségbeesés panasz nélkül

a szépség esztétika nélkül

az ég meg fehér lesz vihar után és esőután kék

az utolsó szó birkaként mégtanácstalankodik kicsit

a szél ránt egyet még az ablakon mertmeleg s hideg találkozik

a tücsök ugrándozik hisz a boldogságotválasztja nagyság helyett

még felsajdul a golyóstoll ami reámmaradt anyámtól

de minden igazi lesz már

nélkülünk


csodálkoznak


Waldemar Smaszcznak

csodálkoznaka hatalmas szellemek

akicsik a nagyok

tévedhetettaz Úristen

mikora szerelmet a testhez kötötte

sötétcsillag alól figyelik

a földfeslettségét

aszerelem pedig szent megrendüléssel

itatjaa testeket

simogatjaa kezet a hajat

könnyönkeresztül néz a szembe

-- óte halálos bolondom

hisznem tudlak nem szeretni


fák

Te nyírfa túl természetes hogy városbannőj

te diszkrét gyertyán mutatós út mentifasorban

te berkenye sárgarigót seregélyt rejtő

te akác nem aranylón de fehéren mézelő

te égerfa tobozzal egyedül leveles

te csipkebokor fészkes aposzátafülemülének

te őszkiáltó kőris levelet elsőnekhullató

– kérjétek a Szűzanyát hogy halálunkután

járhassuk az erdőt minden szabadszombaton

hisz nem menny a menny ha nincskijárata


kérdések

Hol kezdődik az igazság s hol az eszünkvége

mikor van köztünk szeretet s mikor márszenvedés

ez itt most könny-e vagy csak a télfacsarja az orrot

hová megyünk együtt egyedül meghalni

vajon szó-e még a szó vagy márhallgatás

távolít-e mindig a test vagy csak takar

mikor szünetel a hivatalos Úr Isten

s nem szabályokat néz mert már igazi

Oh kérdések szent keresztje milyenkönnyű vagy

ha buta kis boldogság nyaldossa azarcunk


várakozás

Nézd ezt a bolt előtt megkötött kutyát

a gazdájára gondol

és tépi hozzá magát

várja két lábon állva

számára a gazda az udvar az erdő a rétaz otthon

a szemével kíséri

a farkával sóvárogja

csókolj mancsot neki

tanítja hogyan kéne Istenre várnunk


nagy és kicsi

A háború előtti cserebogár ami fejreállt

és otthontalan volt hisz mindenüttlakott

a kutya ami a Narew folyóba ugrott észölden úszkált

a seregély ami a fészkébe egy félszázszorszépet font

és ha kinyitotta a csőrét a szemétlecsukta

a rövid emlékezetű nefelejcs

ami csak májustól júniusig virágzik

a bükkfa sötét makkja ami oly aprónaktűnt

hogy még Isten sem férhet el benne

a szerelmes nagypapa a természetgrimasza

a könny mint magányos szárnyaszegetttojó

a kerti kiskapu amit égerbottalnyitogattam

A részlet kölcsönöz nagyságot mindennekami kicsi


nem logikus

ami nem logikus elvezet a hithez

a csillag amely az égről hullott lesenkiért

a nyúl amelynek védelemül csak félelmevan

a félbemaradt szerelem

a szerencsétlen boldogság

a remény pónilova

meg a csavargó aki jött mondani

hogy milyen hideg van s az Úr Jézus túlkönnyen öltözött

a hervadó rózsa

a csak egy lábbal evező hattyú

az Úristen túl nagy hogyan férneemberfejbe


világ

Hogy láthatóvá legyen a világ Istenelrejtőzött

ha megmutatkozna csak Ő maga volna

ki merné mellette észrevenni a hangyát

az igen elfoglalt szép és mérgesdarazsat

a zöldfejű sárgalábú gácsért

a négy tojást keresztbe rakó bíbicet

a szitakötő gömbszemét és a babszemethüvelyében

anyánkat az asztalnál aki még nemrég

csavart fülénél fogva emelte a bögrét

a jegenyét amely tokot nem toboztveszít

a szenvedést és a szenvedélyt a tudáskét forrását

és az ezekhez hasonló különféletitkokat

a vándorok útját jelző köveket

a szeretet ha nem látszik

mást önmagával nem takar


vallomás

A tudományt statulyákbarakosgattam

besoroltama pókféléket az ízektlábúakat és a gerinceseket

összetévesztettemaz égen az első és az utolsó csillagot

nem értve aköveket – nevet adtam nekik

feljegyeztem amegfigyeléseket egy füzetben

tudtamhogy ha megérkeznek a sárgarigók és a barázdabillegetők

akkor lehetmár nyitott ablaknál aludni –

s ha a fenyőrigók ésa hárisok is itt vannak akkor kitör az első vihar

hogy aszalonka csak éjjel vándorol a vizslának meg szemöldöke van

zöld melltollázatáról felismertem a fajdkakast

ajégmadarat pedig a vörös lábáról

észrevettemhogy alul fehér a mókus

hogy csőrét a bibic a földre fekteti

hogyaz éjjel beporzandó virágok nem sötétszínűek soha

hogymájusban az alacsony növények és júniusban a magasak virágzanak

mondtákhogy a valószínűt keresve az igazit el lehet veszíteni

hogy adoktori deszertációkat mostanság már számolják nem olvassák

hogy akirályt könnyű elcsábítani de nehéz elébe járulni

hogy Istenlétezésére több a bizonyíték mint az emberére

hogy apokol egyszerűen annyi mint értelmetlen élet

olvastamtemetőben: "Itt nyugszik Egyházy Anasztázia,

lelkemár Istené, földé – a teste, jezsuitáké – a háza. Halhatatlanná ezt tette"

Kapaszkodtammég a teológia kezébe

kérdezősködtemellehetne-e viselni agyóntató angyalt

felosztottama bűnöket halálosakra azaz csendesekre és könnyűekre azaz hangosakra

vizsagáltama tisztaságot a hó mindkét oldalán

aztán avégén vállat vontam: hiszen a szavak miatt látjuk csak félig


vallástalan fák

Vallása nincs a fasorban a fáknak

hittant a madarak semmit nem tanulnak

templomba a kutya csak nagyritkán téved

igazán nem tudnak semmit

és olyan engedelmesek

az evangéliumot nem ismerik a rovarok akéreg alatt

a fehér kömény - az út mentén alegcsöndesebb

a pusztai kövek – a ferde könnycseppeka föld arcán

nem ismerik a ferenceseket

és olyan szegények

szentbeszédem nem hallgatja a bölcscsillag

a közeli - ezért magányos –gyöngyvirágok

a hegyek melyek nyugodtak akár atürelmes hit

vagy a szívhibás szerelmek

és olyan tiszták


várjál

Mikor imádkozol - tudj várni

mindennek megvan a maga ideje

a próféták tudták ezt

elvárás nélkül kell kérlelned folyton

beérik a jövőben a meg nem hallgatott

a beteljesületlen meg éppen történik

mindent tud az Úr tudja hogy az éjben

a tevékeny hangya hova igyekszik

a szeretet elhisz a barátság megért

ha várni nem tudsz

ne is imádkozz


nem tudni kinek

Engedj imádkozni nem tudván kiért ésmiért

mert legjobban úgyis Te tudod mire vanszükségünk

hogy kinek kell ma meggyógyulnia

kibe kell beleüssön a halál

pontosabban a mennykő

kitől kell elvenni a hivatalt hogyészhez térjen

az út a maga útját nem ismeri

a virág semmit nem tud önmagáról

nem panaszkodik a fülemüle hogy éjszakanem alszik

még a lúd sem csodálkozik hogy oldaltvan a szeme

az öreg majom meg ki nem találja miértnem őszül

a hó szent mert nem tudni kinek esik

szent ami akaratunk ellenére folytonérkezik


nemcsak minket

úgy szerette Isten avilágot... – olvassuk

vagyis nemcsak azembereket

de a barázdabillegetőt is

a kifüstölt méhet

az elegáns sünt – mégéppen tű alatt

sőt az öszvért is ezt a kitudja mit

ami lónak nem szamárnaksem megy el

(ez van sajnos az emberalkotása

agglegénymódra él nincsutódra társa)

és szereti Isten az almafaelőtt virágzó körtefát

a gyöngyvirágleveletamelynek szára szinte nincs

meg az anyja után caplatóborjat

mi pedig úgy dörgölőzünkIstenhez

mintha ezen a világon csakminket kéne szeretnie


köszönöm a szerelmet

Köszönöm a váratlan ránkszakadt szerelmet

hogy az ember egymagábannem teljes soha

hogy közeli lesz a szemegyszerre s nevet kap

a nemrég idegen hang megmáris ismerős

hogy rövid leveleketmegírni nincs idő

ezért körmölünk aztán csupahosszúakat

bár épp az írás jó ártásraírójának

hogy a szerelem ügyetlenegymást kerülés

s hogy védve emberit Tégedmegölni nem lehet

Köszönöm a sok fájdalmatmagunk próbálására

a fontosakat s a nemfontosakat

és mind a mármozdulatlan nagy kérdéseket


csodálkozás

csodálkoznak a páros fogolymadarak

az összes pletykálni sereglő varjú

a Rák az Oroszlán a júliusi égen

a menyasszony aki esküvő után nem akaregyedül lenni

a bolond filozófus aki párra lelt

a mindig két szótagot fütyülő szalonka

és a hold önmaga társaságában

hogy Isten egy

és sosem magányos


párban

rengeteg a madár állat s párosan jármind

a júniusi éjben meg hány csillag ragyog

ki számolt áfonyát falevelet ribizlit

katica is hazáig egyszerre több vezet

a fájdalomból sincs hiány nő aszenvedés

és pápa is már jócskán volt nem csupánegy

Isten pedig mint aki nincs változatlanegy


Istennek hála

Hová visznek a nemismert kezek

a magány a Jó reggelt-re

a szitálóeső mégcsak nem is zuhé

a bűnha van szerelem és a bú ha nincs

a nő aki elment férjhez smindjárt visszajött

és te doktor úr – ki átkutatszvesét szívet

hál’Istennek van halál

s megtudhatunk többet


hiszek (egy Istenben)

Hiszek egy Istenben

a 15 millió leprás iránti szeretetből

a reggeltől estig csomagokkal lóként cipekedők iránti szeretetből

a 30 millió őrült iránti szeretetből

a hosszantartó jóságtól kifehéredett hajú öregasszonyok irántiszeretetből

a bántást már értelemvesztett megszállottsággal figyelők irántiszeretetből

az elhallgattatottak – az arkangyali trombitával párna alatt alvókiránti szeretetből

a félkegyelmű kislány iránti szeretetből

a szívcseppek feltalálói iránti szeretetből

a fehér keresztények által legyilkoltak iránti szeretetből

a szétálló fülő gyóntatóra várók iránti szeretetből

a skizofrének szeme iránti szeretetből

az örvendezők iránti szeretetből akik boldogok hogy állandóan kapnak és adnakis szüntelen

mert ha nem hinnék

lecsúsznának a semmibe


átlátszóság

Imádkozommagammal semmit ne takarjak

Uramlegyek akármilyen de átlátszó

hogyláthasd tőlem a lapos orrú kacsát

ahajnalban virágzó sárga ligetszépét

apipacs örökösen négy vöröslő szirmát

alevélbe meghatottság rajzolta szívet

(sötétmellkasban verekvő haramia a szív)

azokogó kézben ferdén író tollat

aműholdas ég alatt vonyító kutyát

ahangyát ami csak nagy ügyeket lát

ígynem is igen bánja hogy olyan pici

aszerelmet mint nehéz utazást messzire

arosszat s vele az ártatlan szenvedést

ahalálba váratlan tűnt szeretteinket

minthaderes fogaton távolodnának

anagyit amint kislánynak a parkban mondja

mégkevesebbet fogsz érteni ha nagy leszel

azutólag látott legrövidebb utat

Uramegyedül Te légy csak látható


Ő

Megállt

árnyék az ablakom alatt

vándorfelhő fölöttem

teszem mintha nem lennék

feledem

kopog

megint nem nyitok

gondolom: késő van sötét

- Ki az? - kérdem végül

- A szerelmes Istened

viszonzatlan szerelmével


várakozás (azt gondolod)

Azt gondolod - késik megint

s megsértődsz rögvest

nyavalyogsz mint a cinke az a csúnyábbik a bóbita nélkül

aki szerelmet még nem talált az a magáét sem találja

aki meg a magáét várja folyton az senkit nem szeret

és bánkódik mint a hála hogy túl rövid az emlékezet

hozzánk repült rég a szerelem mellettünk térdel

elhagyta a szűk boldogságot ezért nyugodt

próbáld meg nem akarni

s megjelenik magától


mondjátok tovább

Monddrózsa a rózsának

tudasdseregély a seregéllyel

ugassátokagarak az agaraknak több tónusban ahogy szoktátok

pletykáldgém a gémnek sárga lábon állva

addtovább hangya a hangyának

hogyelmúlunk. Forog majd tovább

a földaz ég a levegő

csakez a kő a mezőn

az esőelőtt mindig ugyanaz hold

s ahit mely sziklából iszik

őkmaradnak még nélkülünk


meglesz minden

te csak egynyaras szöcske

te viszont nem szeretett szív

te négyszemközti szomorúság

mert lakás csak húsz év múlva lesz

te éppen hogy csak boldogság

te sértő igazság

te öreglány akinek igazolványába szakállt rajzolt a gyerek

s te is méltóságos uram aki kirepülsz a bársonyszékből

meglesz minden ahogyan kell


megbíztam az útban

Megbíztam útban

a keskenyben

nyaktörő volt

térdig érő kátyúkkal

időszerűtlen mint novemberben acukorrépa

és kiértem a rétre ahol Szent Ágnesállt

- na végre - mondta

- kezdtem aggódni

hogy másfele mentél

a szélesen

aszfaltozotton

sztrádán egyenest az égbe – miniszterikitüntetéssel

és hogy elvitt az ördög


kör

Hitem akartam veszteni s béke vett körül

csillagot kioltani – nem rendült semmi meg

nyarat őszben madaraknak – cinke maradt csak

ki világoskék a tél elején és mindig

tenni akartam változtatni – kő hűtöttle

bolon vagy – az időt aktívak vesztegetik

kételkedni akartam - ebben csendreleltem

arra amitől elkezdődik újra a hit


nem tudok

Bocsásd meg hogy olyan tapintatlanvagyok

hogy vagyok

hogy az idegeidre megyek

ismételgetve: én rólam velem

hogy nem tudok

megszűnni mint valami miniszter csillogni és kacsintani

sem fejest ugrani

sötét éjszakába


még

Még hajánál kapaszkodsz a szerencsédbe

minden kis fazékba elteszed magad

naplódban szobrot állsz önmagadnak

a levegő ezért fukaron táplál

nem vezetnek láthatatlan kezek

hogyan történjen hát veled a csoda

hiába a fájdalom is nem halsz meg

amíg magad odaadni nem tudod

hogyan kaphatnád a mindent


köszönet

Köszönöm Neked hogy nemfehér minden vagy fekete

hogy a tehenek tarkák

és a maszlagosfűsápadtsárga

hogy alulolajbogyózöldek az ebihalak

a harkályok meg sokszínűekpiros pöttyel a farkuk fölött

a pisztrángok kékesszürkék

barnásviola a nadragulya

az arany pedig mindenszínnel egyezik és árnyékot nem fogad be

az arcok szeplősek

s a csőrök nemcsakhosszúak vagy rövidek

hiszen a piróké vastag abankáé meg görbe

köszönöm azt

hogy a múlandóságbetölti feladatát

meg azok is akik hibákatvédve szeretnek

mi akarunk csupán mindigvagy ilyenek vagy olyanok lenni

s a végén mégis csakpepitává sikeredünk


ima az útszéli Krisztus-szoborhoz

Gondterhelt Krisztusom

különböző mindenkitől

ernyő nélküli az esőben

mezítelen térdű

gyenge mert pártatlan

bátortalan mint aki verssel debütál

egyszerűséget kolduló

magányos mert rokon a világgal

biztosan szomorítanak

akik mint a katekizmus

minden kérdésre

feltétlen választ követelnek


ég

Nézte az eget

a fehér mozaikos bizáncit

a bearanyozott mezítelen gótikust

a kéklő reneszánszt

a gyapjas barna barokkot

a zafíros tizennyolcadik századit

a szellős impresszionistát

az ondolált szecesszióst

a szögletes kubistát

a valószerűtlen absztraktot

és hinni akart egy egészen új égben

ami könnyű és befejezetlen - még nemhasznált


ránézett

Ránézett

a gótikára amely folyton középkorigrimaszt vág

a tizennyolcadik századi oltárra

amely mint egy patkánylábakon állóbarokk koporsó olyan

a lépteinket lopakodó macskákkáváltoztató vastag szőnyegekre

a csillárra amely mint a krinolinbaöltözött nagys'asszony

a fönségesen tündöklő mennyezetre

a gőgösen alázatos térdeplőkre

az angyalra amely egy számmal mindigkisebb

a levelekre amelyek a piros mécsesfényénél feketének tűnnek

ott állt a sarokban tördelte keresztrőllevett kezét

és azt gondolta

ez mind biztosan nem érettem van


aggódás

Jézusom - aggodalmaskodott a plébános –
a hirdetésed csak igaz
nyugatra nem mész hogy lakást vehess
Oroszhonban már olvad Te meg folyton rejtezel

templomot nem likacsos téglából építesz
hanem eleven szívből
félre sötét órára nem teszel

hogy fogsz te itt boldogulni


vallomás (nem ijesztett)

nem ijesztett a denevér

a betyárképű diótörő

az éjjel hosszabb utca

az akasztott kolbász

a szabály szerint sántaördög

a csak bimbókraveszélyes hímzett szarvas

katolikus szocreál

ettől féltem


a szegény

A szegény egyházatszeretem

a veszélyeztetettet

a cingár gólyalábút

az éhező Afrikában

az elsőáldozó kislányt

foltozott ruhában

- ne félj

Szent József karján ül mintaz a pucér csecsemő

a félénk egyházatszeretem

az istenit

persellyel amelybevalaki gombot dobott

ahol énekelnek s apapokért imádkoznak

a banán meg vetkőzéskor anyelvét kidugja

különfélék a szívek azországok

a rongyok a göncök abíborok

Jézus elvész egészen

a gazdag egyházban


nem tört le semmi

Nemtört le semmi

semaz űr egy kedves tekintet után

sema perselyezés a misén

semhogy kevés híján kificamodott az ujjam kopogtatva

a gyóntatószékben*

sema tizennyolcévesek kérdései

sema névtelen levelek melyeknek már a borítékjai is sziszegnek

semaz istenbizonyítékok amiket előbb el kell hinni

sema hívek akik a villamoson gyűlölik egymást

sema síró erény ez a boldogtalan boldogság

sem az aranyfogúprédikátorok

sem a félelem hogy nembírom nem érek oda

kinyúlok még aMennyország kerítése előtt

sem az egyre gazdagodógazdagok és szegényedő szegények

s hogy a madarak isfélelemből énekelnek

nem tört le semmi

mert mindig Téged látlaklegszentebb Anyánk

jogar helyett cérnagombolyagkezedben

stoppolod a teológiát

* Lengyelországban a gyónás végét úgy jelzik a papok, hogy kopognak agyóntatószékben (kb. arcmagasságban).


annyi százada

Megdicsérték a kereszténységet hogy olyrégtől növekszik

én Istenem annyi százada

még szentjeid is kiket régtől feketítaz eső

zöldellnek mint a türkiz haldokolva

a kereszténység meg futott aSzűzanyához

aki játszadozva mogyorótcsörgetett a kis Jézusnak

szegény – oly kopott palástú

így igazi – mert nem ismétlődő

és a fülébe panaszolta

hogy jóformán még el sem kezdődött


levél Szűzanyához

Tudatom levelemben hogy nem változott semmi

a sárga barázdabillegető örül fekete csőrének

a lazac visszatér a folyóba amelyben született

a hangyák étvágya jó ahogy illik

az őz gyógyul mályvával kezeli köhögését

az erdő látomásnak tunik oly valódi

a méh nem ismeri Chopint de ő maga a zene

a halál szokás szerint alacsonyra fektet a földre

szentté lehet itt válni még úgy is hogy az ember

az udvaron a tyúkoknak a régi módon magot szór

Lengyelországban a július megint a víznél alegszebb

a szépség úgy közeledik ahogy távolodik az időben

egyetlen hal sem veszít egyetlen pikkelyt

a keskeny farkú szarka egyre vicceket ismételget

a dolgoknak megvan a saját emlékezetük azelhunytakról

így emlékszik anyámra a csorba kiskancsó

júniusban a fülemülének minden éjszaka rövid

hisz a szerelemben így nem fél a testtől

énekli hogy halhatatlan a halandó szív ha él

a gólya pedig változatlanul csak a bal lábátemelgeti

levelet írok mert nem láthatlak

de azt gondolom hogy néha hallak

honnan különben a váratlan suttogás mielőttelalszom


mennybevétel

nem futott hozzád senki gyógyszerrel alépcsőn

a lámpát nem csavarták le hogy nebántson

nem látták könyöktől a fehéredő kezed

haldokló asszonyán a kutya nemvonyított

még az angyal is megállt fújnitrombitáját

így jó hisz leegyszerűsít mindent ahalál

és túl emberi ahogy indiszkrét ésgonosz

senki nem zárta le szemed nem fedtearcod

s megrabolt hangon nem suttogott akapuban

arról ami oly hangos a hallgatásban

óvott az Úr mindvégig egészséget adott

csak mikor kopogtattak Te nem voltálmár ott

a szeretet nem a halál vitt el segészben

hisz ha igaz a szeretet nem látszik atest

mint máskor olyan volt a nap a levegő

visszhangzott a korán kirepülő méhektől

csak ez a csend ez a rémisztő hallgatás

az asztalnál az üres hely az otthagyottpohár

még akkor is ha a földet testestülhagyjuk el


egyetlen angyal nem segített

mikor a kereszten haldokolt

nem történt csoda

egyetlen angyal nem segített

fejét nem mosta eső

a bamba mennykő máshová csapott le

s a leleményes Szűzanya

csodával el nem érte

hinni azt jelenti bízol amikor nincscsoda

ami a legjobbat akarja

de nehezíti a hitet


minden szomorú

Szomorú a szerelem

szomorú Jézus a mezítelenhátával

szomorú a meggyógyulninem akaró hold

szomorú a gólyahírtőlkék rét augusztusban

szomorú a tehén

szomorú a gomba mintfeleség nélkül a törpe

az ének a kalitkában

a macska ősz bajsza

szomorú a zsálya bárvörös a színe

szomorú a vicc hamindenkinek szól

szomorú az eső mely minta kínaiak felülről lefele ír

szomorú a vőlegény akinősül mert muszáj

Ne menj el ne hagyjmagunkra minket

szépség szomorú oldala


seb

Bal lábad sebét a kereszten nem látom

takarja jobb lábad – hogy észre nevegyék

ám nehéz a titoktartóknak tartani atitkot

kürtölték az angyalok kürtjeikenrögvest

mi hogyan történt

s jön hozzá könyörög a kisiklottszerencse

a kollaboránsok a tiltott szerelem

a vénségére magát kisírni vágyó

- hogy nehezebb a felebarátot szeretnimint az autót

a megvertek sebe – amelyik nem látszik

s könyörög hozzá Szent József kezébenvízes liliommal

meg a pár nélküli cinke aki egyedül hál


veled együtt

a kereszted Veled együtt jön

hajnalban

déli verőfényben

nyár végén amikor táplálják a méheket

az ablaknál a sötétben

mikor a jégmadár télre vár hogymegszülethessen

mikor barátságot keres a bánat

júniusban mikor kaprot vetnek ésvirágzik az uborka

ettől a perctől a ki tudja meddig

hívom majd a szenteket

kérem őket telefonon

hogy a kereszt sose jöjjön Nélküled


a megváltott

Akit szeretnekmegváltott lesz

bár nem értjük ezt azértmég szeretünk

és néha úgy elképedünk

mintha a hold lemeztelenednehirtelen

Akit szeretnekmegváltott lesz

Tévelyegtél hányszor de szeretettvalaki

várt az ablakban üvegenmaradt a pára

vétkeztél de hányszor -és meggyógyított a könny

a szerelem ha végre sír mártiszta

és elfordul mint a bátortalanoroszlán

Hozzátartozód ha nincs azÚr maga ölel

Elmondja majd öregkorodbana bölcs csiga

hogy tomboló vén őrült akétségbeesés

időn túl már az idő

szavakon túl a szó

mindjárt fejbe ver a csillagtúl az ablakon

akit szeretnek megváltottlesz


a nem hívők Jézusa

a nem hívők Jézusa

közöttünk járkál

ismert kissé anépművészetből

kissé hallomásból

agyonhallgatott

a reggeli újságban

párton kívüli

védtelen

kiszavazott

kerülendő mint

a régi koleratemető

megkerülhetetlenülszürke

szóval teljesen tiszta

a nem hívők Jézusa

közöttünk járkál

időnként megáll

áll mint a keménykereszt

hívőket nem hívőket

mindnyájunkat összeköt

ez a meg nem szolgáltfájdalom

ami közel visz azigazsághoz



ahol a körmenet

Ahol a körmenetátvonult a templomon kerestelek

a letaposotthófehér zsázsában és a sárga tűzvirágban

az illatát vesztett aranyvirágban és akamillában

az ametiszt színű violában

az ájultató füstölőben

a földet söprő reverendában

a csak lábujjával figyelmeztetőceremóniamesterben

az emlékké váló tárgyak után gyötrőfájdalmamban

a látható fényben amely már átmegy

infravörösbe és ultraviolába

hidegben és melegben

Ésmegtaláltalak

magyaráztadhogy nem akarsz arany baldachint

csakvastag vászonból kötést


egy remete skrupulusai

Úgy elfoglaltam magamat magammal

hogy arra vágytam senki ne jöjjön

mindig csak egy jegyet kértem csakmagamnak

nem is álmodtam semmit

mert magunknak alszunk de másoknakálmodunk

ha sírtam is – szakszerűtlenül

mert a síráshoz két szív szükséges

oly buzgón védtem Istent hogymegpofoztam az embert

azt gondoltam a nőnek nincs is lelke najó legfeljebb háromnegyed

titkos adót szereltem a szívembe

és csak a saját adásomat sugároztam

előkészítettem magamnak egy garzont atemetőben

egyáltalán megfeledkeztem arról hogy amennybe

nem libasorban hanem párosával megyünk

még a tartózkodó angyal ő sem állmagában


lelkitükör

Nem harsogtalak-e téged túl

nem jöttem-e folyton tegnapi magammal

nem menekültem-e bolond szívemmel sötétsíránkozásba

nem lopkodtam-e az idődet

nem nyalogattam-e önfeledtenlelkiismeretem mancsát

tudtam-e különbséget tenni az érzésekközött

nem árultam-e magam leszerepeltcsillagoknak

nem vezettem-e sérelmeimről elegánsnaplót

nem rejtőzködtem-e védvetúlérzékenységemet meleg sarokban

nem hangzott-e szép hangom hamisan

nem voltam-e puhakezű zsarnok

nem változtattam-e az evangéliumoterőtlen mesévé

nem nyomta-e fülemben el az orgonaszó akóbor kutya vonítását

nem bizonygattam-e a feketéről hogyfehér

nem akartam-e őrangyalhoz imádkozvainkább angyal lenni mint őr

letérdeltem-e amikor suttogórakicsinyültél


a legvégén

és végül a legvégén

válts meg a teológusokat

hogy ne egyék meg az összes gyertyát

s ücsörögjenek aztán a sötétben

ne adjanak körmöst a rózsának

ne vágják miszlikbe az evangéliumot

ne rángassák a szent szavak idegeit

a nádból ne készítsenek horgászbotot

ne veszekedjenek egymással

ne vonuljanak be a latin nyelvvízilován

és ne csodálkozzanak azon

hogy a mennybe

a hit tanácstalan csivitelése iselvezet


befejezetlen idő

Ne ámítsatok nyilvánosan ésnégyszemközt

hogy nincsenek pótolhatatlan emberek

mert hiszen ott az anyám

a szelíd és kérlelhetetlen

a befejezetlen jelen időben

kihajol a mennyből teljes valójában

hogy visszavarrja leszakadt gombomat

ki lenne képes erre jobban

a tű kinek az ujja közt vibrál mint amelegítő izzó drótja

amikor annyi ma az érzés és oly kevés aszeretet

annyi a nő és mind máshoz tartozikegyik se hozzám

amikor olyan fontos a halál mert nemismétlődik

és a szomorúság amely mint a háborúelőtti utolsó karácsony

hiszen ott a szemközti házból az a néni

kerekes asztalkájánál a pasziánsszal

amellyel nem boldogult

aki oly gyorsan élt és olyan lassanhalt meg

s aki annyira zárkózott volt hogy csaka kádban sírt

vagy ott van akit a háború ölt meg az anyílt szívű másik

a nyári ruhához illő világosretiküljével

akinek ki adja vissza a testét ha nincsis test

a miattam felhúzott orrát

és hajában a forgót


ne

A vallást ne hintsétek cukorral

ne tisztogassatok bele radírral

ne öltöztessétek rózsaszín göncökbe

a háborúk fölöttszálldosó angyalokat

és a híveket ne küldözgessétek akommentárok nyelvsípjaihoz

Nem úgy jövök ide vigaszért mint egytál levesért

szerettem volna ha a fejem végremegpihen

szikláján a hitnek


könyörgés

Akikönyörögtél mert szűk volt neked a szokottimafüzér

akifelmentetted Magdolnát nem bűnei de könnyei miatt

akinem magyaráztad aprólékosan a szenvedést

aki azaranyszájú prédikátorok nyelvére a csend szivacsát teszed

sfeltárod az időt mint gyönyörűséget

akiláttad a betlehemi audiencián a három királyt

mintdöngölt földön három aranylepényt

akinektöbb mint öt sebe van

akinem haragszol a vallástalanság ceremóniáira

Te adjmenedéket kérlek

emberitenyered csöpp rejtekében

aformulák falkája elől


hiszek


hiszeka honnan honnan nem örömben

a hóban játszadozni égből pottyant angyalban

a szívben amely akar mindent és még valamit

a mosolyban

hogy valaki kitalálta magának a végek végét

és mégis kérdezi minek ez és mi lesz ezután

hiszek a kertkapuban eltűnt anyámban

az igaz mert bizonyítékok nélküli Istenben

aki nem szereti a róla szóló elméleteket



Isten

ki teremtette Istent

kérdezte a diák

sikerült megfognia az atyát

aki elvörösödött nem tudja

Isten meg

sétál a mennyben mint a Tátrában

oly mindenható hogy nem teremtette önmagát


vita

Nagy vita Istenről egy líceumiosztályban

kemény kérdések a fiúktól

kuncogók a lányoktól

a dac mosolya

még kétségbeesés előtt

Szent Ágostonnak is voltak gondjai ahittel

még a boldogság sem hiszi hogy márisboldog

van keresztje a hitnek

és van a nemhitnek

tudja ezt

Jézus

csendet kér

megért átölel

mindkét kezével

hiszel már - mikor szenveded hogy Őnincs


őrangyalom

jaj Őrangyalom

ne állj már ittmellettem úgy

mint egy festett bábu

hanem szedd a lábad

mint napnyugtakor amezei nyúl

igyekezz ha űz minket

este tíz óra tízkor

az utolsó busz

a póráz után ugrálótacskó

a szomorúság – ez azakvárium egyetlen aranyhalacskával

a zaj

a csend

a palotának beillőkripta

szép is volna ha csakállnánk

mint két mormota

s felednénk

hogy el kell mennünkinnen


változtak az idők

olyan csúnyán őrnek nevezzük

meghagyjuk hogy vigyázzon ránk

úgy bánunk vele mint egy kifutófiúval

ki nyújt neki közülünk kezet

sajnálja mert túl nagy a szárnya

a lelkiismerete kényelmetlenül tiszta

nem praktikus többnyire a fehér szín

az élete idegen - hibák nélküli

a szeretete nem teljes mert nem hal meg

ki öleli közülünk át nyakát mondva

figyelj változtak az idők

most én rejtlek a világ elől


keresztúton

Tizenharmadik állomás - hirtelen zavar

honnan került ide megint Veronika

az asszonyok visszatértek s sírnak mintelőbb

közelről mindig embert látni távolból magányt

megható mikor otthon a jóságos kezek

hímeznek a gyerekeknek helyes kicsi mellényt

most János ideges - egyszerre ennyi nő

a Szűzanya itt – mondja –

csak maga kell legyen

s a stáció pad nélkül csütörtöktől eső

Nikodémus sápadt magyarázástól rekedt

fejvesztettek sokan csak a halálszemfüles

egy percre jöttünk mindössze aztkérdezni

hogy keresztről a szívet szabad-elevenni


komoly angyal és komolytalan kérdések

Vajon hosszabbgondolkodási idő után lettél-e angyal

vajon gyűrűs helyett is csakmutató ujjad van

vajon csak súlyosbűnöket vallasz be mivel a könnyűek cipelése a nehéz

vajon tapsolsz-e gólhelyzetbenfigyelve haláltusát

vajon soha nem sírszhogy mosolyognod se kelljen soha

vajon meghallgatnitudsz-e figyelmesen ok nélkül is

vajon nem ölelsz csakhogyelmehess

vajon nem vágyódsz atest után

az emberi mosoly után

a fészekként összefűzöttkezek után

a pinty után melyszeptemberben elhagyja a kerteket

a szemét csukó csikóután

a sárga-piros lábúcserebogár után

a mindig utolsó mindenmásodperc után

az után ami múlandó és ezértértékes


az angyal

vannak pillanatok mikor távolodunk

az őrzőangyaloktól s még a keruboktólis

akik a magasban vannak

vagy itt közel –

az ember Jézusig

ide egészen le a földre

az angyal ezt nem érti nem feszültkereszten

s a szerelmet könnyedén veszi

ha egyszer nincs teste


csak

a szem az csak mely tovább akar látni

a fül az csak mely fölfogja a csendet

a kéz mely szomorú hogy szárnynak kicsi

a szív mely mint kalitkában a kakas

az érzékek melyek titkot rejtenek

Kell a test hogy megkerüljön a lélek


vigasz

ne szomorkodjék márprofesszor úr

mezítláb múlunk ki cipőnem kell

a pokol megenyhült már

nem fűtenek

a tudást meg szögreakasztják

gyorsan és szomorún


magyarázat

Nem azért jöttem hogy megtérítsem

különben is kirepült már a fejembőlminden okos prédikáció

és a csillogás lekopott rólam rég

mint a meglassult tempójú hősről

nem fogok lyukat beszélni a hasába

a véleményét kérdezve Mertonról

nem fogok vita közben ugrálni mint apulyka

libegő piros tokával

nem szépülök meg mint a gácséroktóberben

nem csalok elő mindent megvalló könnyeket

nem fogom kiskanállal tölteni fülébe aszent teológiát

egyszerűen csak leülök maga mellé

és elmondom a titkot

hogy én a pap

az Úrnak gyermekként hiszek


azért

Nem azért mert a sírodból kikeltél

nem azért mert a mennybe mentél

hanem azért mert elgáncsoltak

mert arcul ütöttek

mert elvették ruhádat

mert a kereszten meggörbítetted nyakadmint a gém

mert azután mint Isten aki Istenhez nemhasonló meghaltál

gyógyszer s borogatás nélkül a fejeden

mert háborúnál nagyobb volt a szemed

mint az árokban nefelejtsek köztelesetteké

azért mert maszatosan a könnyektől emellekföl

mindig a misén

mint a megtépett fülű bárányt


megbocsátani

Hitetlen Szent Tamás

velem másként történt

Ő érintett engem

kezét bűneim sebébe tette

hogy higgyem el szeret ha vétkeztem is

a bűnt nem kisebbíti Isten demegbocsátja

túl nehéz

miért magyarázzam


forróbb a tekintetnél

Hogy ne legyek olyannagytiszteletű személy

akinek átnyújtják azesernyőt

akit Rómába küldenek

forgatnak a televízióbanmint ezüst halottat

a filmcsillagok mellékitűzik

De legyek kenyér

amelyet megszelnek

gyanta amelyet afenyőből tömjénhez összegyűjtenek

valami amiből rádió készül

hogy énekeljen a hőmérőmellett a betegnek

óra amely repül arepülőgépen mint a Szent Kristófos szentkép

vagy gyerekeknek legyek sárgaluftballon

és a mindig kicsinyostya

forróbb a tekintetnél

amely átváltozik azáldozatban


azt mondják

szándékosan rajzoltam neked túl hosszú kezeket a kereszten

hogy minél több embert átölelhessenek

túl vastag sebeket túl nagy talpakat

megszököm mindig hadd érjenek utól

egész szívet mint a Vizitációsban túlnagyra

- így nem lehet - mondják

- túl csúnya


minden ami volt

miért látni a régi otthont ha már nincs

és a harminc éve eloltott lámpát

a minket vadul csaholva köszöntő kutyát

miért valóságos folyton a lehetetlen

ami nem kenyér kenyérnél miértfontosabb

s akik elmentek miért vannak jobbanjelen

mint a régi szerelem ami már ártatlan kísértet

majompofákat vág pedig bűnnelrémítgetett

ha forró is lehet még tiszta a szerelem

ez a közelieket összekötő magány

s fényképei igazak ha már nem is hasonlítanak

miért sietsz mint aki maradni nem akar

mint a reggel tíz előtt virágzókörömvirág

verset miért fájdalom

s nem ostoba kéz ír

egyetlen kérdés ez mind

mi kapcsol a testhez



hogy hirtelen belássam

Ily soká kellett hát cseperednem azértelemért

válaszolnom logikus kérdésekre

nem beszélnem össze-vissza és észnélkül

ahhoz hogy hirtelen belássam

lehet remény a kétségbeesés mellett

hitetlenség a hit mellett

gyerek ugrókötele koporsó mellett aföldön

tiszteletre méltóság malac mellett

ujjával a száján igazság

ápoló a mentőkocsi kereke alatt

ima a tányéron meghagyott szomorúfasírt mellett

és a csend mellett az a kiáltás amellyelszöktem

ne menj el ne halj meg már jó leszekhozzád


találkozás


A.Barbarának

az a bizonyos pillanat afurcsa bűvöletben

amikor valakivarázslatos lesz hirtelen

s közeli mint az otthona gesztenye a parkban

csókban a könny

csontodból húsodból valólesz mindennapokra szóló

közös kamillában velemoshatod hajad

az a bizonyos pillanatcsak rád szakad akár a tűz

hogy megálljon ne akard

szertefutnak az utak

össze magány köti atesteket s a lelkeket szenvedés

egyetlen pillanat

nincs is szükség többre

hisz ami csak egyszeri -az marad a legtovább


megismerlek

Rád ismerek mert szeszélyeid vannak

a menny mellett készen áll tisztítótűz spokol

rám ismersz te is

mert csámpás a szívem

sok az érzés benne ami félre visz

tévelygünk vétkezünk

becsapjuk az ajtót

és ha elhagynak gyarlóságaink

egymásra sem ismerünk


mikor azt mondod


AleksandraIwanowskának

Ne sírj leveledben

ne írd hogy beléd rúgotta sors

kiúttalan helyzet nincsa földön

amikor Isten bezár egyajtót – kinyit egy ablakot

lélegezz mélyet s lásd

a felhőkből mintpotyognak

a boldogsághoz szükségeskicsi-nagy boldogtalanságok

tanulj a megszokottdolgokból nyugalmat

s hogy létezel felejtsdel ha azt mondod szeretlek


sírás

Márta tüsténkedve teríti az abroszt

fújja a tüzes levest hűti szívével

nem sült át a hús s elfelejtette sózni

a sírva fakadt hiten gondolkodott el

annyi most a teendő

Lázár a sírból visszatért

s épp eltolja tányérját

- Márta - mondja - Márta

Jézus előttem sírt



kiűzöttek


Évával Ádámcsókolózott-e hallgat a biblia

sok mai embert ez nem isérdekel

igaz utólag gondolkodunkelőbb élünk

kívül kerülve a kapunmégis mi történt

mondták-e fekete-aranycsillagra nézve

fogjuk egymást biztosan szeretniitt is

a még tapasztalatlanszerelem fut utánuk

nehezebb az édenben minta földön járni

talán egymás szemébe semtudtak nézni ott

csókolózni vagyelrejteni megrendülést

pedig egy a szerelem emindenütt való

a bűn előtt s a bűn utánmindig ugyanaz


az írás

Jézusom aki nem vettél tollat a kezedbe

nem is görnyedeztél papírlap fölött

nem írtál evangéliumot

miért nem írunk mi úgy ahogy beszélünk

nem írunk úgy ahogy szeretünk

nem írunk úgy ahogy szenvedünk

nem írunk úgy ahogy hallgatunk

ahogy nincs kicsit úgy írunk


hogy felébredjek


Hogy reggel felébredjek

s észhez térítsem ahajam

megmosakodjakfölöltözzek

föltegyem a fütyülősteáskannát

és az ablakon a magányosesőt félrehúzzam

ehhez mind támaszkodnomkell arra ami csúszik ki mint a vizes kavics

a pillanatra amely márisnincs

a gondolatra amelyet nemlehet megérinteni

a nehézségi erőre amelytávolít attól akit szeretek

egyszerre két személytszeretünk ami lehetetlen

a túl közeli és a túltávolit

biztosan azért is halunkmeg

hogy egyszerrelátszódjunk is ne is


honnan jött

A rossz romantikus a jó szokványos

hátul kullog mindig mert a rossz azérdekes

pedig fehér virágból van legtöbb aföldön

utána jönnek csak a sárgák pirosak

a józan ész miért táplálkozik titokkal

s miért bizonytalanból virul a tudomány

mezítláb annyi harc után minden madármég

s a piciny éji lepkék sem nőttek semmitsem

miért fentről hallasz esőt oldalt meghavat

és ez a nagy meghatottság honnan hirtelen

füledben az iskolacsengő vélt hangjára

a hajdani gyerekkor örökre itt maradt

csak a fiatalság lett vén mára banya


védj meg

te szamár az angyalok mellett

te zöldellő fán vágyakozó Zakeus

te negyedik bölcs aki a rövidebb utatválasztottad és túl későn értél

Betlehembe

te pucér fenekű aszkéta

te mosoly

Védj meg

az abszolút komolyságtól

mentsvár

sutabizonytalan

mintmamut a bálban

ódivatú

vétkes

csaka nevetés ment meg

hogyne legyek nevetséges


az emberiség sokasodása


Kár lett volna

csupán egyetlen emberértteremteni

az esőt

a bükkfát mely oly jólvéd a hőségtől

a padot a folyóparton

a torokszorítóboldogságot

a szív talányát

a kést élesítő szerelmet

a béka- a pillangó- mega delfinúszást

a náthát mely után azegyik fül

előbb kezd hallani minta másik

a testet mely nemlélekből és hamuból áll

a fecskéket melyekmeghatóan

vonogatják sorban avállukat

ezért aztán erre aszomorú világra

egyre újabb emberektolongnak ajtón ablakon

semmit


A pulykát amelynekhirtelen vörössé válik a feje

a mogyoróbokrok köztfutó ösvényt

a harkályt amely neménekel de hívogat

a kakas faroktollát melyötszínű:

sárga zöld sötétkékfekete és fehér

a fácánt amelynekmeglátszik körmén a kora

a pillangót amely ötszörmozgatja percenként a szárnyait

a legkésőbb hazaköltözőtarka madarakat

a test és a lélekdémonjai

a kutyát amely nemismeri az örömöt ha nincs farka

azokat akik egymásnakítélve élnek külön- külön

és egyáltalán

semmit nem lehet egészenmegérteni

A jóság morzsái


Jan Twardowski atya költészetéről

Lengyelországban a papi líra irodalmijelenség. Több érdekes papköltőnk volt és van. De Jan Twardowski atya, akimegelőzte és valamiképpen meg is alapozta a lengyel vallásos költészet„kitörését” a nyolcvanas években, kétségkívül különlegességnek számít apapköltők sorában. Ez a nyolcvannégy éves pap jelenleg a legnépszerűbb lengyelköltő.

Sikerenem jött könnyen, és nem is magától értetődő.

Varsóban született 1916. június 1-jén. Hívőédesanyjának alakja többször felbukkan verseiben. Jó nevű gimnáziumba járt, ésmár diákkorában kifejlődött benne az a kétféle érdeklődés, amelyhez a mai napighűséges maradt: a természet szeretete és a versírás. Biológiatanára nagy tudásúprofesszor, a varsói Botanikus Kert majdani igazgatója volt, de az iskolaivakációkat is vidéken, a természetben töltötte, növénygyűjteményeit ottgyarapította. A botanikában való jártassága irigylésre méltó. Irodalomszeretetegimnáziumi éveiben a diákújságírás felé vonzotta, és 1937-ben „Andersenvisszatérése” című első verseskötete meg is jelent 40(!) példányban.Tanulmányait a Varsói Egyetem lengyel szakán folytatta a háború kitöréséig. Amegszállás alatt egy éjszaka fölismerte papi hivatását. 1945-ben belépett aszemináriumba, de a lengyel szakot is befejezte. 1948-ban szentelték pappá.„Papi pályám kezdetén igazán nehéz pillanatokat éltem meg, és féltem is,hogy felfüggesztenek, mert elgyengültemaz oltárnál, a kezem remegett, a lábam nem akart megtartani. Orvosokhoz jártam,de aztán kiderült, hogy ennek a nagy érzelmi felindultság az oka. Idővel lassanelmúlt.” Kezdetben vidéken szolgált, és nagyon szeretett ott élni. Későbbvisszakerült Varsóba; jelenleg már évtizedek óta a Vizitációs Nővérektemplomának rektora.

Azötvenes évek utáni lazább diktatúra alatt sem törekedett publikálásra. A háborúutáni első kötetét (még nem volt igazi visszhangja) egy katolikus politikusharcolta ki 1959-ben. Jóval utána, megint csak másvalaki szorgalmazására,1970-ben jelent meg a „Bizalom jelei” című kötete. Oly hamar szétkapkodták,hogy még ugyanabban az évben másodszor is kiadták, ami kis verseskötetekesetében ritka. Az olvasók füzetekbe másolták verseit, a könyvtárakból lopták aköteteket. A siker mégis leginkább magát a szerzőt döbbentette meg. A zsinatutáni kedvező egyházképnek, XXIII. János pápa személyes varázsánaktulajdonította.

Sikersorozata valójában a nyolcvanas évekbenkezdődött, azóta százezres példányszámban jelennek meg és kelnek el újabb ésújabb kötetei. Népszerűsége ma Mickiewicz példányszámaival mérhető. Pedigverset csak szabadsága alatt szokott írni, mert igazi feladatának a papiszolgálatot tekinti. „Verseim voltaképpen csak próbálkozások.” A „Bizalomjelei” óta fordítják idegen nyelvekre is: főként német nyelvterületen (Svájc,Ausztria, Németország) ismert, de van szlovák, héber és flamand kötete, oroszrapedig egy ismert bibliafordító, és nagy Bizánc-kutató, Szergej Avierincevfordította.

* * *

„Ha Szent Ferenc ma élne és költő lenne, úgyírna, mint Twardowski atya” – állította Anna Kamieńska költő, Jan atyajóbarátja, akinek az emlékére ajánlotta a „Siessünk szeretni az embereket” címűnépszerű verset. Több kritikus is a „ferences” jelzővel illeti költészetét,mintegy besorolva ezáltal egy líratípusba, amelynek Lengyelországban többismert képviselője volt. Tény, hogy Twardowski versei egyszerűek és hogy aszerző elragadtatással ír a világról (a lengyel irodalomban kezdettől fogvaritka jelenség a világos tónus – pedig talán ez sikerének egyik titka). DeTwardowski költészete csupán ebben hasonlít a „ferences lírához”. Mélyen filozofikus,az emberi lét egészét átfogó kérdések egész sorára bukkanunk benne. Amit aszerző mond, fontosabb annál, ahogyan mondja, de eszközrendszere is igenjellegzetes: pátoszmentes, a konvenciót, megszokott sémákat kerülő, egyszerű éstermészetes, részletekben rendkívül gazdag. Szereti a paradoxont és alegváratlanabb helyeken humorral fűszerezi sorait. Még jellegzetesebb, mennyireközvetlenül szólítja meg az olvasót, szándékosan a leghétköznapibb szavakatkeresve. A költészetével először találkozókat kivétel nélkül meghökkenti astílus, ahogyan Istenről és az ember lelki életéről ír. Hangjából kihallatszika párbeszédre való készség, ezért a versek a nem hívőket is megszólítják. Ahagyományos vallásos líra a „kész” istenhitet rögzíti formákba, az olvasótólpedig elfogadást, egyetértést vár. Twardowski atya viszont megosztjaolvasójával saját fájdalmait, értetlenségét, kételyeit is. A legnehezebbtémáktól sem riad vissza. A mindennapok szürkeségébe mártva, humorralfűszerezve, minden magasztosságtól szabadon válik hitelessé a mai olvasószámára, még a bizalmatlanok szemében is, akik a pátoszban, a mézesmázosbeszédben hajlamosak hamisságot szimatolni. Sokat ír a szenvedésről, afájdalomról, a kétségbeesésről. Ilyenkor különösen megvan a helye a „credo quiaabsurdum” magatartásának – amikor a szenvedés mértéke elviselhetetlenné válik,a hit marad meg egyedül, mert „ha nem hinnék, lecsúsznának a semmibe”. Amegszokott lengyel vallásos líra himnikusabb nyelvezete használhatatlan volnaszámára: „A szavak, amelyekkel Istenről beszélünk, fáradt szavak. Újakatkeresünk hát. Úgy érzem, az előkelő, keresett nyelvezet nem illik azÚristenhez. És az emberek általában ódzkodnak is a túlontúl poétikusimádságoktól. Az evangéliumokban egyszerűséggel találkozunk.” Az ő verseiben aszó szorosan tapad a dologhoz magához, nem művészi akar lenni, hanem igaz, nemis azt igényli, hogy őrá figyeljenek, inkább a néven nevezett igazságra. Az„Írás” című versben vall erről az ellentmondásról: szavak nélkül lehetetlenírni, és minden szó elégtelen. Tudja, hogy úgysem képes Isten lényegét szavakbafoglalni, mint ahogy nem képes kifejezni a szeretet, a szenvedés lényegét sem.„De én tulajdonképpen örülök ennek […] normális, hogy a legfontosabbat nemtudjuk kifejezni. A szenvedés valóságosabb a szenvedésről szóló beszédnél, aszerelem fontosabb a szerelemről szóló beszédnél. Jézus sem írt, csak egyszer,a homokba. Így aztán valóban, ‘ahogy nincs, kicsit úgy írunk’, és ezt tettékelőttünk számos nemzedékek. A legfontosabb tapasztalatok szóban átadhatatlanok.Isten sem mondott meg mindent. A ki nem mondás nagyon fontos.”

Istenről nem lehet a logika nyelvén beszélni,mert fölülmúlja a logikát. Megismerésünk és érzékelésünk korlátozott voltáraemlékeztetnek a versekben felbukkanó ellentétek és a csillogó paradoxonok,amelyek kelléktára ugyancsak a mindennapokból származik. A paradoxonlegkifejezőbben példázza mindazt, ami bennünk belső ellentmondást hordoz, ésemiatt megértésünk határait is átlépi. A felfoghatatlan Isten paradoxonoksegítségével sejthető meg. Ezen a nyelven fogalmazta meg Jézus a hegyibeszédet, Simone Weil pedig a huszadik században élt sűrűn ezzel a nyelvieszközzel. A munkásnőként tengődő, zsidó filozófus az egyetlen, akireTwardowski atya mint ihletőjére hivatkozik. „A teremtésben Isten csak a nemlétformájában lehet jelen” – írta Weil. Ez a gondolat több Twardowski versbenvisszaköszön („nincs sehol”).

A világláttán megtapasztalt öröm vagy elragadtatás megfér a tisztánlátással. Amirőlfájdalom nélkül nem lehet beszélni, arra a szerző ugyanúgy fölfigyel és valamikülönös bizalommal és alázattal el is fogadja, mint egy nagyobb értelemrészecskéjét. Az öröm nem egyfajta állandó eufória állapota, hanem „valami, amiösszegyűlik bennünk és eltelünk vele, de el is apad, és szomorúsággá válik.”

Avallásos lírában szokatlan megközelítéseket az agnosztikus olvasók méltányoljákés elfogadják. „A hit – a saját és mások hite, hasonlóképpen, mint ahitetlenség – nagy misztérium. Ezt a titkot újból és újból felfedezzük – éstovábbra is titok marad. A nem hívőkhöz nem szabad a teológia nyelvén fordulni,mert tőlük idegen” – vallja a szerző. Több versében pap létére jóindulatúanviccelődik a teológusokkal, akiknek a hitről tudományos ismereteik vannak.„Istenszeretet, istenhit soha nincs kész, bekeretezett, befejezett, mindigújból és újból alakul, teremtődik, formálódik. Hány kérdésben vitáznak ateológusok! A [II.] vatikáni zsinat igyekezett a vallásunkat kevésbé formálissátenni, kiszabadítani a ‘fogalmak terrorjától’, és nem intézményi, hanem aszemélyes hitélmény fontosságát hangsúlyozta. A teológia csipkemunka. Ez amegosztottság, a viták, hogy ez most dogma, féldogma vagy negyeddogma… Persze,fejlődik az Istenről való tudásunk, de hát úgysem tudunk meg mindent. A TitokTitok marad.”

A pap,akivel a versekben találkozunk, vidéki lelkipásztor, aki a szegényes falusitemplomban érzi magát a helyén. Bizalommal teli és alázatos. Ennek köszönhető,hogy a versekben sehol nem találjuk az írás vagy a művészet abszolutizálását,mert azok – noha fontosak – soha nem helyettesíthetik az ember valóságosélményét. Nem mellékes, hogy a lírikus énje „reverendát hord”. Ami másköltőknél derengő előérzet, pillanatnyi sejtés, hirtelen illumináció – itt aviláglátás alapját képző meggyőződés. Így a sacrum és a profánum találkozása isjellegzetes. A legtöbb költő számára a vers a profán szférában sarjad, ésmegérkezik a sacrumba. Ám ennek célja sokszor pusztán az esztétikai értéknövelése. Twardowski atya számára a sacrum a kiindulópont, a verse mintegy „lefelé”,a profán irányába indul, és ott bontakozik ki, ahol ez a két világ találkozik,a sacrum váratlanul átcsúszik a mindennapokba, és mintegy elveszíti szentmivoltát. Ez szelíden történik, lázadás nélkül, inkább a humor bájával:„Szűzanya jobb volt, háborúelőtti” (=békebeli), „az ördögöt szarva nélkülrajzoltam, mert nőstény volt”, „a vértanúk (…) keresztjeikkel dugót okozvaácsorognak”. Ennek eredménye az, hogy a mindennapok hamuszürkeségében egyszercsak felcsillan a szent, amely kiállta a humor, a köznapi színtelenségpróbáját, amely átvilágítja a profán világát, és ezáltal valamiképpenmegváltoztatja a jellegét.

Mindazonáltal ez a költészet nem mentes abelső konfliktusoktól, és a sacrum csak azért vegyül benne a profánummal, hogya hitet élővé, minden ember számára közelivé tegye. Van itt fájdalom sok mindenláttán, és mennyi a megválaszolatlan kérdés…

Különképessége Twardowski atyának, ahogyan a nagy és a nevetséges dolgokat, gúnynélkül, csak emberi melegséggel egymás mellé teszi. Az ilyenfajta humor többetis mutat a dolgok valódi mértékéből, mint az általában leértékelő irónia. Avallásos lírában a humor látszólag idegen elem, egyfajta merénylet a„szentbeszéd” pátosza ellen. Ez felel meg egészen Twardowski atya szándékának:„Számomra a humor védelem a pátosz ellen, amely régi vallásos költészetünketmegterheli. A humor alázatot is feltételez, embernek tudnia kell nevetnieönmagán, gyengeségein. Még azt is hiszem, hogy több mosoly is lehetne averseimben, mert manapság olyan gyakori a kétségbeesett értelmesség.”

A„ferences” jelzőt többek között a teremtett világhoz való kötődése miatt isruházták rá a kritikusai.„Gyönyörűséggel tölt el a világban mindennek a sokfélesége: a színek, a hangok,az illatok. Ezért valamikor hosszasan és türelmesen tanultam a természetet.Szerettem növényhatározóval a kezemben ismerkedni a növényekkel, szeretemLinnét, aki néven szólította a növényeket. Nem tetszik nekem a ma olyan divatosjelhasználat: madár, hal, állat. Én kócsagot, fecskét, katicát, vadnyulatlátok. A világnak egyszer nevet adott valaki. Én konkrét, nem névtelen világotlátok.” Mindez már puszta mivoltában érinti hitünk központi kérdéseit: „A világvalóban létezik, nem költői találmány. Azon keresztül, ami látható,megtapintható, a láthatatlan határát közelíthetjük meg. Ahogyan a credóbanimádkozzuk: hiszek ‘minden láthatónak és láthatatlannak a Teremtőjében.’ Vagyisami látható, megtapintható, képet ad a láthatatlanról és megismerhetetlenről. Enélkül a világmérték nélkül nem lehetne fogalmunk a megfoghatatlan titkokról.Ezért érdekelnek annyira a virágok, a rovarok, madarak, kövek. Katedrálisok ésgótikus templomok helyett inkább a fákról írok, mert azokban él a paradicsomemlékezete. Ha az ember beleírja magát a természetbe, megérezhet valamit aparadicsomélményből, és kicsit visszatér abba az időbe, mikor az ember anövényekkel és az állatokkal együtt Isten kegyelmének sugarában élt. Atermészet soha nem vétkezett a Teremtője ellen, ezért az ember sokat tanulhattőle.”

Meglepőlehet, hogy ezekben a pap által írt versekben minduntalan találkozunk aszerelem fogalmával is. Túl azon, hogy – más európai nyelvekhez hasonlóan – alengyelben is a szeretetet és a szerelmet egy szóval nevezik meg, mélyebb okais van ennek. A szerelemben benne foglaltatik szinte minden más érzés is:nemcsak az öröm, a boldogság, a béke, de a szomorúság, a nyugtalanság, akétségbeesés is, hiszen azok, akik a legközelebb élnek egymáshoz, félnek attól,hogy a másik érzelmei megváltoznak, és hogy netán megbetegszik, meghal. A földiszerelem mindig veszélyeztetett, azért a szerelem után vágyódva igazából Istenután vágyódunk. Emberekben keressük, hogy a végén Istennél találjuk meg. „Azthiszem, hogy még ha valaki azt mondja is, hogy nem hisz Istenben, de jó ésnemes, istenszeretetben van. Az az ember, aki boldognak tartja magát, közelebbvan az igazsághoz, mint az, aki elmerült a kétségbeesésben. Mert az ember aboldogságra teremtődött. […] valami olyat szeretünk, ami nagyobb nálunk. […] Azember Istené, nem önmagáé, nem egy másik emberé. Ha ezt megérti - megmenekült akétségbeeséstől.”

JanTwardowski atya költészete az aforizmák egész kincsesbányája: „siessünkszeretni embereket, oly gyorsan mennek el”, „mindig túl keveset és túl későnszeretünk”, „ami nem logikus elvezet a hithez”, „az Úristen túl nagy, hogyanférne emberfejbe” – csak néhány közülük.

Sokkalérzékenyebb a jóra, mint a rosszra. „Mikor Jézus a pusztában jóllakatott sokembert, még meghagyta, hogy gyűjtsék össze a szél által széthordott morzsákat,noha mindenki jóllakott már. Így látja a hívő a jóság morzsáit, a szeretet, azönfeláldozás morzsáit. Ha össze lehetne gyűjteni az anyák, a tanítók, azorvosok igyekezetét, imáját, ha össze lehetne gyűjteni az összes pókot,katicát, fülbemászót, szarvasbogarat, súlyuk nagyobb lenne az elefántokénál.[…] Én két világban élek: az egyik reális, borzalmas, teli merényletekkel,háborúkkal, terrorral. A másik – az emberi vallomások, gyónások világa, azIsten és a szeretet utáni vágyódásnak a világa. Mindkét világ valóságos, de aszámomra fontosabb ez a második. Megismerem a jót és a rosszat, és úgy látom,hogy több a jó, és hogy a jó a mindenség létét tartja fenn, mert ellenkezőesetben a lét egy parányi morzsája sem lenne már a földön.”

Tereza Worowska


A jóság morzsái


Jan Twardowski atya költészetéről

Lengyelországban a papi líra irodalmijelenség. Több érdekes papköltőnk volt és van. De Jan Twardowski atya, akimegelőzte és valamiképpen meg is alapozta a lengyel vallásos költészet„kitörését” a nyolcvanas években, kétségkívül különlegességnek számít apapköltők sorában. Ez a nyolcvannégy éves pap jelenleg a legnépszerűbb lengyelköltő.

Sikerenem jött könnyen, és nem is magától értetődő.

Varsóban született 1916. június 1-jén. Hívőédesanyjának alakja többször felbukkan verseiben. Jó nevű gimnáziumba járt, ésmár diákkorában kifejlődött benne az a kétféle érdeklődés, amelyhez a mai napighűséges maradt: a természet szeretete és a versírás. Biológiatanára nagy tudásúprofesszor, a varsói Botanikus Kert majdani igazgatója volt, de az iskolaivakációkat is vidéken, a természetben töltötte, növénygyűjteményeit ottgyarapította. A botanikában való jártassága irigylésre méltó. Irodalomszeretetegimnáziumi éveiben a diákújságírás felé vonzotta, és 1937-ben „Andersenvisszatérése” című első verseskötete meg is jelent 40(!) példányban.Tanulmányait a Varsói Egyetem lengyel szakán folytatta a háború kitöréséig. Amegszállás alatt egy éjszaka fölismerte papi hivatását. 1945-ben belépett aszemináriumba, de a lengyel szakot is befejezte. 1948-ban szentelték pappá.„Papi pályám kezdetén igazán nehéz pillanatokat éltem meg, és féltem is,hogy felfüggesztenek, mert elgyengültemaz oltárnál, a kezem remegett, a lábam nem akart megtartani. Orvosokhoz jártam,de aztán kiderült, hogy ennek a nagy érzelmi felindultság az oka. Idővel lassanelmúlt.” Kezdetben vidéken szolgált, és nagyon szeretett ott élni. Későbbvisszakerült Varsóba; jelenleg már évtizedek óta a Vizitációs Nővérektemplomának rektora.

Azötvenes évek utáni lazább diktatúra alatt sem törekedett publikálásra. A háborúutáni első kötetét (még nem volt igazi visszhangja) egy katolikus politikusharcolta ki 1959-ben. Jóval utána, megint csak másvalaki szorgalmazására,1970-ben jelent meg a „Bizalom jelei” című kötete. Oly hamar szétkapkodták,hogy még ugyanabban az évben másodszor is kiadták, ami kis verseskötetekesetében ritka. Az olvasók füzetekbe másolták verseit, a könyvtárakból lopták aköteteket. A siker mégis leginkább magát a szerzőt döbbentette meg. A zsinatutáni kedvező egyházképnek, XXIII. János pápa személyes varázsánaktulajdonította.

Sikersorozata valójában a nyolcvanas évekbenkezdődött, azóta százezres példányszámban jelennek meg és kelnek el újabb ésújabb kötetei. Népszerűsége ma Mickiewicz példányszámaival mérhető. Pedigverset csak szabadsága alatt szokott írni, mert igazi feladatának a papiszolgálatot tekinti. „Verseim voltaképpen csak próbálkozások.” A „Bizalomjelei” óta fordítják idegen nyelvekre is: főként német nyelvterületen (Svájc,Ausztria, Németország) ismert, de van szlovák, héber és flamand kötete, oroszrapedig egy ismert bibliafordító, és nagy Bizánc-kutató, Szergej Avierincevfordította.

* * *

„Ha Szent Ferenc ma élne és költő lenne, úgyírna, mint Twardowski atya” – állította Anna Kamieńska költő, Jan atyajóbarátja, akinek az emlékére ajánlotta a „Siessünk szeretni az embereket” címűnépszerű verset. Több kritikus is a „ferences” jelzővel illeti költészetét,mintegy besorolva ezáltal egy líratípusba, amelynek Lengyelországban többismert képviselője volt. Tény, hogy Twardowski versei egyszerűek és hogy aszerző elragadtatással ír a világról (a lengyel irodalomban kezdettől fogvaritka jelenség a világos tónus – pedig talán ez sikerének egyik titka). DeTwardowski költészete csupán ebben hasonlít a „ferences lírához”. Mélyen filozofikus,az emberi lét egészét átfogó kérdések egész sorára bukkanunk benne. Amit aszerző mond, fontosabb annál, ahogyan mondja, de eszközrendszere is igenjellegzetes: pátoszmentes, a konvenciót, megszokott sémákat kerülő, egyszerű éstermészetes, részletekben rendkívül gazdag. Szereti a paradoxont és alegváratlanabb helyeken humorral fűszerezi sorait. Még jellegzetesebb, mennyireközvetlenül szólítja meg az olvasót, szándékosan a leghétköznapibb szavakatkeresve. A költészetével először találkozókat kivétel nélkül meghökkenti astílus, ahogyan Istenről és az ember lelki életéről ír. Hangjából kihallatszika párbeszédre való készség, ezért a versek a nem hívőket is megszólítják. Ahagyományos vallásos líra a „kész” istenhitet rögzíti formákba, az olvasótólpedig elfogadást, egyetértést vár. Twardowski atya viszont megosztjaolvasójával saját fájdalmait, értetlenségét, kételyeit is. A legnehezebbtémáktól sem riad vissza. A mindennapok szürkeségébe mártva, humorralfűszerezve, minden magasztosságtól szabadon válik hitelessé a mai olvasószámára, még a bizalmatlanok szemében is, akik a pátoszban, a mézesmázosbeszédben hajlamosak hamisságot szimatolni. Sokat ír a szenvedésről, afájdalomról, a kétségbeesésről. Ilyenkor különösen megvan a helye a „credo quiaabsurdum” magatartásának – amikor a szenvedés mértéke elviselhetetlenné válik,a hit marad meg egyedül, mert „ha nem hinnék, lecsúsznának a semmibe”. Amegszokott lengyel vallásos líra himnikusabb nyelvezete használhatatlan volnaszámára: „A szavak, amelyekkel Istenről beszélünk, fáradt szavak. Újakatkeresünk hát. Úgy érzem, az előkelő, keresett nyelvezet nem illik azÚristenhez. És az emberek általában ódzkodnak is a túlontúl poétikusimádságoktól. Az evangéliumokban egyszerűséggel találkozunk.” Az ő verseiben aszó szorosan tapad a dologhoz magához, nem művészi akar lenni, hanem igaz, nemis azt igényli, hogy őrá figyeljenek, inkább a néven nevezett igazságra. Az„Írás” című versben vall erről az ellentmondásról: szavak nélkül lehetetlenírni, és minden szó elégtelen. Tudja, hogy úgysem képes Isten lényegét szavakbafoglalni, mint ahogy nem képes kifejezni a szeretet, a szenvedés lényegét sem.„De én tulajdonképpen örülök ennek […] normális, hogy a legfontosabbat nemtudjuk kifejezni. A szenvedés valóságosabb a szenvedésről szóló beszédnél, aszerelem fontosabb a szerelemről szóló beszédnél. Jézus sem írt, csak egyszer,a homokba. Így aztán valóban, ‘ahogy nincs, kicsit úgy írunk’, és ezt tettékelőttünk számos nemzedékek. A legfontosabb tapasztalatok szóban átadhatatlanok.Isten sem mondott meg mindent. A ki nem mondás nagyon fontos.”

Istenről nem lehet a logika nyelvén beszélni,mert fölülmúlja a logikát. Megismerésünk és érzékelésünk korlátozott voltáraemlékeztetnek a versekben felbukkanó ellentétek és a csillogó paradoxonok,amelyek kelléktára ugyancsak a mindennapokból származik. A paradoxonlegkifejezőbben példázza mindazt, ami bennünk belső ellentmondást hordoz, ésemiatt megértésünk határait is átlépi. A felfoghatatlan Isten paradoxonoksegítségével sejthető meg. Ezen a nyelven fogalmazta meg Jézus a hegyibeszédet, Simone Weil pedig a huszadik században élt sűrűn ezzel a nyelvieszközzel. A munkásnőként tengődő, zsidó filozófus az egyetlen, akireTwardowski atya mint ihletőjére hivatkozik. „A teremtésben Isten csak a nemlétformájában lehet jelen” – írta Weil. Ez a gondolat több Twardowski versbenvisszaköszön („nincs sehol”).

A világláttán megtapasztalt öröm vagy elragadtatás megfér a tisztánlátással. Amirőlfájdalom nélkül nem lehet beszélni, arra a szerző ugyanúgy fölfigyel és valamikülönös bizalommal és alázattal el is fogadja, mint egy nagyobb értelemrészecskéjét. Az öröm nem egyfajta állandó eufória állapota, hanem „valami, amiösszegyűlik bennünk és eltelünk vele, de el is apad, és szomorúsággá válik.”

Avallásos lírában szokatlan megközelítéseket az agnosztikus olvasók méltányoljákés elfogadják. „A hit – a saját és mások hite, hasonlóképpen, mint ahitetlenség – nagy misztérium. Ezt a titkot újból és újból felfedezzük – éstovábbra is titok marad. A nem hívőkhöz nem szabad a teológia nyelvén fordulni,mert tőlük idegen” – vallja a szerző. Több versében pap létére jóindulatúanviccelődik a teológusokkal, akiknek a hitről tudományos ismereteik vannak.„Istenszeretet, istenhit soha nincs kész, bekeretezett, befejezett, mindigújból és újból alakul, teremtődik, formálódik. Hány kérdésben vitáznak ateológusok! A [II.] vatikáni zsinat igyekezett a vallásunkat kevésbé formálissátenni, kiszabadítani a ‘fogalmak terrorjától’, és nem intézményi, hanem aszemélyes hitélmény fontosságát hangsúlyozta. A teológia csipkemunka. Ez amegosztottság, a viták, hogy ez most dogma, féldogma vagy negyeddogma… Persze,fejlődik az Istenről való tudásunk, de hát úgysem tudunk meg mindent. A TitokTitok marad.”

A pap,akivel a versekben találkozunk, vidéki lelkipásztor, aki a szegényes falusitemplomban érzi magát a helyén. Bizalommal teli és alázatos. Ennek köszönhető,hogy a versekben sehol nem találjuk az írás vagy a művészet abszolutizálását,mert azok – noha fontosak – soha nem helyettesíthetik az ember valóságosélményét. Nem mellékes, hogy a lírikus énje „reverendát hord”. Ami másköltőknél derengő előérzet, pillanatnyi sejtés, hirtelen illumináció – itt aviláglátás alapját képző meggyőződés. Így a sacrum és a profánum találkozása isjellegzetes. A legtöbb költő számára a vers a profán szférában sarjad, ésmegérkezik a sacrumba. Ám ennek célja sokszor pusztán az esztétikai értéknövelése. Twardowski atya számára a sacrum a kiindulópont, a verse mintegy „lefelé”,a profán irányába indul, és ott bontakozik ki, ahol ez a két világ találkozik,a sacrum váratlanul átcsúszik a mindennapokba, és mintegy elveszíti szentmivoltát. Ez szelíden történik, lázadás nélkül, inkább a humor bájával:„Szűzanya jobb volt, háborúelőtti” (=békebeli), „az ördögöt szarva nélkülrajzoltam, mert nőstény volt”, „a vértanúk (…) keresztjeikkel dugót okozvaácsorognak”. Ennek eredménye az, hogy a mindennapok hamuszürkeségében egyszercsak felcsillan a szent, amely kiállta a humor, a köznapi színtelenségpróbáját, amely átvilágítja a profán világát, és ezáltal valamiképpenmegváltoztatja a jellegét.

Mindazonáltal ez a költészet nem mentes abelső konfliktusoktól, és a sacrum csak azért vegyül benne a profánummal, hogya hitet élővé, minden ember számára közelivé tegye. Van itt fájdalom sok mindenláttán, és mennyi a megválaszolatlan kérdés…

Különképessége Twardowski atyának, ahogyan a nagy és a nevetséges dolgokat, gúnynélkül, csak emberi melegséggel egymás mellé teszi. Az ilyenfajta humor többetis mutat a dolgok valódi mértékéből, mint az általában leértékelő irónia. Avallásos lírában a humor látszólag idegen elem, egyfajta merénylet a„szentbeszéd” pátosza ellen. Ez felel meg egészen Twardowski atya szándékának:„Számomra a humor védelem a pátosz ellen, amely régi vallásos költészetünketmegterheli. A humor alázatot is feltételez, embernek tudnia kell nevetnieönmagán, gyengeségein. Még azt is hiszem, hogy több mosoly is lehetne averseimben, mert manapság olyan gyakori a kétségbeesett értelmesség.”

A„ferences” jelzőt többek között a teremtett világhoz való kötődése miatt isruházták rá a kritikusai.„Gyönyörűséggel tölt el a világban mindennek a sokfélesége: a színek, a hangok,az illatok. Ezért valamikor hosszasan és türelmesen tanultam a természetet.Szerettem növényhatározóval a kezemben ismerkedni a növényekkel, szeretemLinnét, aki néven szólította a növényeket. Nem tetszik nekem a ma olyan divatosjelhasználat: madár, hal, állat. Én kócsagot, fecskét, katicát, vadnyulatlátok. A világnak egyszer nevet adott valaki. Én konkrét, nem névtelen világotlátok.” Mindez már puszta mivoltában érinti hitünk központi kérdéseit: „A világvalóban létezik, nem költői találmány. Azon keresztül, ami látható,megtapintható, a láthatatlan határát közelíthetjük meg. Ahogyan a credóbanimádkozzuk: hiszek ‘minden láthatónak és láthatatlannak a Teremtőjében.’ Vagyisami látható, megtapintható, képet ad a láthatatlanról és megismerhetetlenről. Enélkül a világmérték nélkül nem lehetne fogalmunk a megfoghatatlan titkokról.Ezért érdekelnek annyira a virágok, a rovarok, madarak, kövek. Katedrálisok ésgótikus templomok helyett inkább a fákról írok, mert azokban él a paradicsomemlékezete. Ha az ember beleírja magát a természetbe, megérezhet valamit aparadicsomélményből, és kicsit visszatér abba az időbe, mikor az ember anövényekkel és az állatokkal együtt Isten kegyelmének sugarában élt. Atermészet soha nem vétkezett a Teremtője ellen, ezért az ember sokat tanulhattőle.”

Meglepőlehet, hogy ezekben a pap által írt versekben minduntalan találkozunk aszerelem fogalmával is. Túl azon, hogy – más európai nyelvekhez hasonlóan – alengyelben is a szeretetet és a szerelmet egy szóval nevezik meg, mélyebb okais van ennek. A szerelemben benne foglaltatik szinte minden más érzés is:nemcsak az öröm, a boldogság, a béke, de a szomorúság, a nyugtalanság, akétségbeesés is, hiszen azok, akik a legközelebb élnek egymáshoz, félnek attól,hogy a másik érzelmei megváltoznak, és hogy netán megbetegszik, meghal. A földiszerelem mindig veszélyeztetett, azért a szerelem után vágyódva igazából Istenután vágyódunk. Emberekben keressük, hogy a végén Istennél találjuk meg. „Azthiszem, hogy még ha valaki azt mondja is, hogy nem hisz Istenben, de jó ésnemes, istenszeretetben van. Az az ember, aki boldognak tartja magát, közelebbvan az igazsághoz, mint az, aki elmerült a kétségbeesésben. Mert az ember aboldogságra teremtődött. […] valami olyat szeretünk, ami nagyobb nálunk. […] Azember Istené, nem önmagáé, nem egy másik emberé. Ha ezt megérti - megmenekült akétségbeeséstől.”

JanTwardowski atya költészete az aforizmák egész kincsesbányája: „siessünkszeretni embereket, oly gyorsan mennek el”, „mindig túl keveset és túl későnszeretünk”, „ami nem logikus elvezet a hithez”, „az Úristen túl nagy, hogyanférne emberfejbe” – csak néhány közülük.

Sokkalérzékenyebb a jóra, mint a rosszra. „Mikor Jézus a pusztában jóllakatott sokembert, még meghagyta, hogy gyűjtsék össze a szél által széthordott morzsákat,noha mindenki jóllakott már. Így látja a hívő a jóság morzsáit, a szeretet, azönfeláldozás morzsáit. Ha össze lehetne gyűjteni az anyák, a tanítók, azorvosok igyekezetét, imáját, ha össze lehetne gyűjteni az összes pókot,katicát, fülbemászót, szarvasbogarat, súlyuk nagyobb lenne az elefántokénál.[…] Én két világban élek: az egyik reális, borzalmas, teli merényletekkel,háborúkkal, terrorral. A másik – az emberi vallomások, gyónások világa, azIsten és a szeretet utáni vágyódásnak a világa. Mindkét világ valóságos, de aszámomra fontosabb ez a második. Megismerem a jót és a rosszat, és úgy látom,hogy több a jó, és hogy a jó a mindenség létét tartja fenn, mert ellenkezőesetben a lét egy parányi morzsája sem lenne már a földön.”

Tereza Worowska