Imádság Keresztes Szent Jánoshoz
Keresztes Szent János mikor teljében anyár
s harisszó hallik süketté bódult réteken
kolompos bari béget a fűben fürj susog
hívj Katicás Jánosnak s hajíts mályvát nekem
siessünk
Siessünkszeretni az embereket oly gyorsan mennek el
cipőmarad utánuk meg süket telefon
csakami nem fontos cammog mint a tehén
azigazán fontos hirtelen történik
utánaa csend normális szóval elviselhetetlen
mint atisztaság amely egyszerűen a kétségbeesésből születik
mikorgondolunk valakire nélküle maradván
nelégy nyugodt hogy van időd mert bizonytalan a bizonyosság
érzékenységünketelveszi mint minden szerencse
együttjárnak mint a pátosz és a humor
mintkét szenvedély mely egynél mindig gyengébb
olyhamar mennek el mint a júliusban elhallgató sárgarigó
mintegy esetlen hang egy ügyetlen meghajlás
becsukjákszemüket hogy lássanak igazán
nagyobbkockázat megszületni mint meghalni
mertmindig túl keveset és túl későn szeretünk
ne írdezt gyakran írd meg egyszer s mindenkorra
szelídleszel akkor akár a delfin és erős
siessünkszeretni az embereket oly gyorsan mennek el
akikmeg nem mennek el sem mindig térnek vissza
és aszerelemről sem tudni soha
hogyaz első az utolsó vagy hogy az utolsó az első
igazságosság
Hanégy-négy almája lenne mindenkinek
hamindenki erős lenne mint a ló
ha aszerelemben mindenki ugyanúgy lenne védtelen
hamindenkinek mindig ugyanannyija lenne
senkinem lenne szükséges senkinek
Köszönömhogy igazságosságod egyenlőtlenség
köszönömamim van és amim nincs
megamit nincs kinek adnom
valakinekmég szükséges lehet
vanéjszaka hogy lehessen nappal
sötétséghogy a csillag ragyogjon
vanvégső találkozás és első elválás
imádkozunkmert van nem imádkozó
hiszünkhisz van nem hívő
meghalunkmivel van aki meghalni nem akar
szeretünkmert van akinek kihűlt a szíve
levéllelközelítünk mert van aki taszít
egymásraszorulnak az egyenlőtlenek
nekika legkönnyebb megérteni hogy mindenekért vannak mindenek
éshogy mi ez az egész
ha mi találtunk volna ki
Ha mi találtunk volna ki Téged
érthetőbb lennél és rugalmasabb
vagy lennél olyan tökéletes hogy márközömbös
vagy olyan szerető hogy már tökéletlen
lennél mint az előkelő zsenik akik vagytúl jók vagy gonoszak
volnál szabadelvű és liberális
lenne etikánk vétekkel de bűn nélkül
élet halál nélkül
szerelem kétségbeesés nélkül
nem kopogtatnánk
félelemmel
magányos lelkiismeretünk kapuján
nem volna ügyeletes őrangyalunk aki olyannéha mint a hűtlen macska
nem volnának vad kifogásaink: én azIstenről túl jó
véleménnyel vagyok ahhoz hogy higgyekBenne
vagy hogy – semmit sem tudok de olyanszomorú vagyok
mintha már mindent tudnék
számolnod kéne velünk és vigyáznodMagadra
nem ijesztegethetnél amikor az öröm átcsúszika bűnbe
sorban teljesítenéd kívánságainkat
nem Betlehemben hanem Okosfalvánszületnél
és akkor valóban már teljesenlehetetlen lennél
soron kívül
hány de hány egyenruhás szent van
javítások nélkül kanonizált
keménytalpú moralista
angyal habos mint a kifutó tej
mily nehéz lesz halálunk utánkülönítéletre várnunk
szemünkben könnycseppel mint esetlenszamárral
de te Szent Anyánk aki nehéz betlehemicsillag alól
ránk nyitod szemeidet mint a velenceiablakokat
aki nem puhultál meg a szenvedésben
te soron kívül fogadod majd
mindazokat a bizonytalanokat akiknek
a kérdőjel nagyobb volt a keresztjelénél
akiknek semmijük nincs noha semmit nemadtak oda
akik folyton csak sorban álldogálnak
egyre sebesebben fogyó éveikrepanaszkodva
akik félretaposott sarkaikon járják kiüdvösségüket
olyan elfoglaltak hogy idő hiányában
fél lábon imádkoznak
köszönöm hajadat
Köszönöm hajadat
melyet nem ábrázolnak a festményeken
köszönöm angyalt látván felvontszemöldököd
szoptató melled
karod melyben átkelt Jézus a zöldhatáron
térdedet
a lámpába pottyant szöszért lehajlóhátadat
negyedik ujjadat a gyűrűset
leheleted az ablaküvegen
a kilincsen kezed melegét
a kőlépcsőkön kopogó talpad
egyszóval köszönöm hogy a test elvezetIstenhez
menekülök
Menekülök a képeskönyv-ikonoktól
mondta Szűz Mária
a rólam szóló papírabsztrakcióktól
az arcképeimhez modellt álló elegánsbabahölgyektől
a kanonizált kozmetikától
gyerekek fessék szépségemet
tudatlanul csodálatos csúnyasággal
sietős színnel
meghatottságtól ferde szemöldökkel
fültől fülig szájjal
rőt hajjal mint a fáradt egér
kerek könnyekkel mint a drótszemüveg
kezükkel melyben annyi az elsőrácsodálkozás
kérés
Szent Szűz akit füzetbe rajzoltak
gyöngéd gyerekkezek
- szép mint az egyenes vonal –
esedezz értünk
hogy a templomokban ne legyen hímzettterítő
gyászlepellel ravatal
barokkos kacsójú kisangyal
zászlókon bojtos rojt
perselyben kopogó érme
halálfejes díszek
kényeztetett sztárként Szent Terézke
szentek aligha magukhoz hasonlók
akiket mesterkélt arcuk fogságba ejtett–
hogy ne legyen
egy szimpatikus lenyalt hajú Úr Jézus
csakis a rendes emberek számára
mennyekben
Túlkell jutni a nehéz kulcsot szorongató Szent Péteren
elmennia báránykás Ágnes mellett
Terézmellett aki még köhög
mertfázott a kolostorban
átvergődnia vértanúk csoportján
akikkeresztjeikkel dugót okozva ácsorognak
elhaladnia szerénykedő gólya mellett
Ágotamellett aki sót kínál
SzentFerenc és a farkas mellett
(szájkosarátépp lecsatolja hogy tudjon ásítozni)
el alengyelfüzetes Szent Szaniszló mellett
- ésakkor végre meglátom anyámat
a mégki nem égett házban
amintfölvarrja a mindig leszakadó gombot
Mennyimennyet kell bejárni hogy hozzá eltaláljak
nehéz
Na látod - mondta anyám
lemondtál a családi otthonról
a nőről
a gyerekről aki mindig futkos mertrepülni szeretne
a meghatottságról mikor szerelemszorítja a torkot
most meg szomorkodsz
egy kék szegélyű bögrén
az üres helyen az asztalnál
a cipőn amelyről azt mondtad
hogy mint az összes többi cipő
eladható - nemhordható
szomorkodsz a halál után is járó órán
láthatatlan üvegen kopogtatsz
meredsz egy pontra mint a gém
látod milyen könnyű lemondani
milyen nehéz elveszíteni
még nem
még nem tudsz egyedül lenni
még kapaszkodsz emlékeidbe mintmentőkötélbe
még nyújtózkodsz a tárgyak soványmolylepkéi után
még nem hagyod békén a halottat
a gombjánál fogva vissza akarodrángatni a másvilágról
még bábuk nyakába borulsz
még keresed a szívet hogy megfejd minta kecskét
fontoskodsz mint a harsona
kocogsz a szentolvasó türelmespatácskáin
végül is kaphatsz hittanból hármas alát
anya
a csillagok embertelen szépsége túl a műholdakon
a halál embertelen ötlete
az embertelen szenvedés
az embertelen idő mely a nyugdíj rövidkésével vár
a remekművek embertelen szépsége
s egy egyszerű anya itt
az orra a szemüvege asztali imája
vízhajtó petrezselyme
zellersalátája
és nagyon emberi szerelme
romantikus kezdettel
kereszttel a végén
a közepe nélkül
érettkori számvetés
Milyen messzire mentél
az egyszerű füles bögrétől
a viaszosvásznú öreg asztaltól
a nem tettetett meghatottságtól
az értelemtől
a világra csodálkozástól
a meztelentől ami nem levetkőztetett
a közelről is nagytól ami nemcsak távolról az
a nem tálcán kínált titoktól
anyádtól aki szemedbe nézett hogy nehazudj
az imától
a sebzett Lengyelországtól
te vén ló
egyedüllét
Nem kérem Tőled a legegyszerűbb magányt
ezt a sorban az elsőt
amikor úgy magam vagyok mint az ujjam
amikor nincs kihez nyissam a szám
és még az ökörszem is hallgat pedigcsicsereghetne nekem
legalább mint egyfél veréb
amikor egyetlen gyorsvonat nem siethozzám
s az óra megállt hogy mellettem nejárkáljon
napnyugta előtt mikor egyre hosszabbakaz árnyak
nem kérem Tőled ezt a nehezebbet sem
amikor átnyomakszom a tömegen
és megint egyszeri vagyok
a legtávolabbi hozzátartozók között
de kérem Tőled azt a valódit
amikor Te általam beszélsz
és én nem vagyok
juhok a farkasok közé
Tetehén aki hagyod hogy annyiszor megfejjenek
mindannyianti azért kínzott kísérleti nyuszik
hogymi előírás szerint betegeskedhessünk
teveréb aki koszolódsz a városban hogy velünk lehess a télben
tezsálya aki meghalsz és a mennybe mész hogy a fogaink ne fájjanak
ti nemcsapvízzel hanem vérrel keresztelt valódi keresztények
akikmentek mint juhok a farkasok közé
szégyenkezemelőttetek mikor csak futkosok magam és magam között
kényeskedekegy ártalmatlan fájdalom miatt
könnyelműenés komolyan
nehogymeghaljak egyszerre három orvossal tárgyalok
mertnem akarok őrölt gabona lenni Isten számára
nincs sehol
Isten oly nagy hogy van is meg nincs is
oly mindenható hogy képes nem lenni
így megtörténik hogy néha "házonkívül" van
és ettől a sötétség meg hogy zakatol aszív
sőt nyüszít is mint egy türelmetlenkutya
titokban még a hívők sem hisznek
viccbe akarnak bújni ha meghatódnak
pedig előbb még kívülről fújták
hogy egész életük egyetlen pillanatravár
de Isten olyan nagy hogy néha nincs is
ilyenkor lekonyult tulipán a fáradt agy
a gondolatok meg futnak a közös üresúton
egymáshoz húznak mint a katicák
mikor a kétségbeesés elől télenösszebújnak
csak a hallgatás változatlan és ottfenn a csillagok
és a hold igaz mert egészen meztelen
a szitakötők meg kis semmik
úgy hogy hamarosanmindent tudnak
mint az a nyárfáról lecsüngő utolsólevél
mert Aki van nincs sehol
ez fáj igazán
aki
Aki teremtettél
smaragdszínű tücsköt szemével elülsőlábain
bajuszos fejű vörös kereplőt
réten tornászó gólyát
hosszú tollból szakállviselő hollót
a latin ábécének csak a második betűjétismerő birkát
hátrafelé repülő kolibrit
nagyságában meghalni szégyenkezőelefántot
szamarat annyira butát hogy az márkedves
jártában farkát fölfelé tartó fakúszót
és mindent ami nem tudja miért de tudjahogyan
a bükkfa szögletes termését amely csaknégyfelé reped
a jelenünkön túli angyalt - testhiányában temethetetlent
fölhúzott vekkerként karattyoló békát
sárguló örökzöldet - vagyis szabályosatés valószerűtlent
diszkrét kétségbeesést mint derűskárogást
logikus formulát szakadék fölött
vétlen vétket
lekonyuló fülű kutyust
könnyel rövidített számlát
mintha a világ még nem lenne végleges
még tart befejezetlen mosolyod
nélkülünk
Menjünk el és ne jöjjünk vissza
magában lesz végre a magány
birtoklási vágy nélkül a szerelem
kérdések nélkül Isten
a kétségbeesés panasz nélkül
a szépség esztétika nélkül
az ég meg fehér lesz vihar után és esőután kék
az utolsó szó birkaként mégtanácstalankodik kicsit
a szél ránt egyet még az ablakon mertmeleg s hideg találkozik
a tücsök ugrándozik hisz a boldogságotválasztja nagyság helyett
még felsajdul a golyóstoll ami reámmaradt anyámtól
de minden igazi lesz már
nélkülünk
csodálkoznak
Waldemar Smaszcznak
csodálkoznaka hatalmas szellemek
akicsik a nagyok
tévedhetettaz Úristen
mikora szerelmet a testhez kötötte
sötétcsillag alól figyelik
a földfeslettségét
aszerelem pedig szent megrendüléssel
itatjaa testeket
simogatjaa kezet a hajat
könnyönkeresztül néz a szembe
-- óte halálos bolondom
hisznem tudlak nem szeretni
fák
Te nyírfa túl természetes hogy városbannőj
te diszkrét gyertyán mutatós út mentifasorban
te berkenye sárgarigót seregélyt rejtő
te akác nem aranylón de fehéren mézelő
te égerfa tobozzal egyedül leveles
te csipkebokor fészkes aposzátafülemülének
te őszkiáltó kőris levelet elsőnekhullató
– kérjétek a Szűzanyát hogy halálunkután
járhassuk az erdőt minden szabadszombaton
hisz nem menny a menny ha nincskijárata
kérdések
Hol kezdődik az igazság s hol az eszünkvége
mikor van köztünk szeretet s mikor márszenvedés
ez itt most könny-e vagy csak a télfacsarja az orrot
hová megyünk együtt egyedül meghalni
vajon szó-e még a szó vagy márhallgatás
távolít-e mindig a test vagy csak takar
mikor szünetel a hivatalos Úr Isten
s nem szabályokat néz mert már igazi
Oh kérdések szent keresztje milyenkönnyű vagy
ha buta kis boldogság nyaldossa azarcunk
várakozás
Nézd ezt a bolt előtt megkötött kutyát
a gazdájára gondol
és tépi hozzá magát
várja két lábon állva
számára a gazda az udvar az erdő a rétaz otthon
a szemével kíséri
a farkával sóvárogja
csókolj mancsot neki
tanítja hogyan kéne Istenre várnunk
nagy és kicsi
A háború előtti cserebogár ami fejreállt
és otthontalan volt hisz mindenüttlakott
a kutya ami a Narew folyóba ugrott észölden úszkált
a seregély ami a fészkébe egy félszázszorszépet font
és ha kinyitotta a csőrét a szemétlecsukta
a rövid emlékezetű nefelejcs
ami csak májustól júniusig virágzik
a bükkfa sötét makkja ami oly aprónaktűnt
hogy még Isten sem férhet el benne
a szerelmes nagypapa a természetgrimasza
a könny mint magányos szárnyaszegetttojó
a kerti kiskapu amit égerbottalnyitogattam
A részlet kölcsönöz nagyságot mindennekami kicsi
nem logikus
ami nem logikus elvezet a hithez
a csillag amely az égről hullott lesenkiért
a nyúl amelynek védelemül csak félelmevan
a félbemaradt szerelem
a szerencsétlen boldogság
a remény pónilova
meg a csavargó aki jött mondani
hogy milyen hideg van s az Úr Jézus túlkönnyen öltözött
a hervadó rózsa
a csak egy lábbal evező hattyú
az Úristen túl nagy hogyan férneemberfejbe
világ
Hogy láthatóvá legyen a világ Istenelrejtőzött
ha megmutatkozna csak Ő maga volna
ki merné mellette észrevenni a hangyát
az igen elfoglalt szép és mérgesdarazsat
a zöldfejű sárgalábú gácsért
a négy tojást keresztbe rakó bíbicet
a szitakötő gömbszemét és a babszemethüvelyében
anyánkat az asztalnál aki még nemrég
csavart fülénél fogva emelte a bögrét
a jegenyét amely tokot nem toboztveszít
a szenvedést és a szenvedélyt a tudáskét forrását
és az ezekhez hasonló különféletitkokat
a vándorok útját jelző köveket
a szeretet ha nem látszik
mást önmagával nem takar
vallomás
A tudományt statulyákbarakosgattam
besoroltama pókféléket az ízektlábúakat és a gerinceseket
összetévesztettemaz égen az első és az utolsó csillagot
nem értve aköveket – nevet adtam nekik
feljegyeztem amegfigyeléseket egy füzetben
tudtamhogy ha megérkeznek a sárgarigók és a barázdabillegetők
akkor lehetmár nyitott ablaknál aludni –
s ha a fenyőrigók ésa hárisok is itt vannak akkor kitör az első vihar
hogy aszalonka csak éjjel vándorol a vizslának meg szemöldöke van
zöld melltollázatáról felismertem a fajdkakast
ajégmadarat pedig a vörös lábáról
észrevettemhogy alul fehér a mókus
hogy csőrét a bibic a földre fekteti
hogyaz éjjel beporzandó virágok nem sötétszínűek soha
hogymájusban az alacsony növények és júniusban a magasak virágzanak
mondtákhogy a valószínűt keresve az igazit el lehet veszíteni
hogy adoktori deszertációkat mostanság már számolják nem olvassák
hogy akirályt könnyű elcsábítani de nehéz elébe járulni
hogy Istenlétezésére több a bizonyíték mint az emberére
hogy apokol egyszerűen annyi mint értelmetlen élet
olvastamtemetőben: "Itt nyugszik Egyházy Anasztázia,
lelkemár Istené, földé – a teste, jezsuitáké – a háza. Halhatatlanná ezt tette"
Kapaszkodtammég a teológia kezébe
kérdezősködtemellehetne-e viselni agyóntató angyalt
felosztottama bűnöket halálosakra azaz csendesekre és könnyűekre azaz hangosakra
vizsagáltama tisztaságot a hó mindkét oldalán
aztán avégén vállat vontam: hiszen a szavak miatt látjuk csak félig
vallástalan fák
Vallása nincs a fasorban a fáknak
hittant a madarak semmit nem tanulnak
templomba a kutya csak nagyritkán téved
igazán nem tudnak semmit
és olyan engedelmesek
az evangéliumot nem ismerik a rovarok akéreg alatt
a fehér kömény - az út mentén alegcsöndesebb
a pusztai kövek – a ferde könnycseppeka föld arcán
nem ismerik a ferenceseket
és olyan szegények
szentbeszédem nem hallgatja a bölcscsillag
a közeli - ezért magányos –gyöngyvirágok
a hegyek melyek nyugodtak akár atürelmes hit
vagy a szívhibás szerelmek
és olyan tiszták
várjál
Mikor imádkozol - tudj várni
mindennek megvan a maga ideje
a próféták tudták ezt
elvárás nélkül kell kérlelned folyton
beérik a jövőben a meg nem hallgatott
a beteljesületlen meg éppen történik
mindent tud az Úr tudja hogy az éjben
a tevékeny hangya hova igyekszik
a szeretet elhisz a barátság megért
ha várni nem tudsz
ne is imádkozz
nem tudni kinek
Engedj imádkozni nem tudván kiért ésmiért
mert legjobban úgyis Te tudod mire vanszükségünk
hogy kinek kell ma meggyógyulnia
kibe kell beleüssön a halál
pontosabban a mennykő
kitől kell elvenni a hivatalt hogyészhez térjen
az út a maga útját nem ismeri
a virág semmit nem tud önmagáról
nem panaszkodik a fülemüle hogy éjszakanem alszik
még a lúd sem csodálkozik hogy oldaltvan a szeme
az öreg majom meg ki nem találja miértnem őszül
a hó szent mert nem tudni kinek esik
szent ami akaratunk ellenére folytonérkezik
nemcsak minket
úgy szerette Isten avilágot... – olvassuk
vagyis nemcsak azembereket
de a barázdabillegetőt is
a kifüstölt méhet
az elegáns sünt – mégéppen tű alatt
sőt az öszvért is ezt a kitudja mit
ami lónak nem szamárnaksem megy el
(ez van sajnos az emberalkotása
agglegénymódra él nincsutódra társa)
és szereti Isten az almafaelőtt virágzó körtefát
a gyöngyvirágleveletamelynek szára szinte nincs
meg az anyja után caplatóborjat
mi pedig úgy dörgölőzünkIstenhez
mintha ezen a világon csakminket kéne szeretnie
köszönöm a szerelmet
Köszönöm a váratlan ránkszakadt szerelmet
hogy az ember egymagábannem teljes soha
hogy közeli lesz a szemegyszerre s nevet kap
a nemrég idegen hang megmáris ismerős
hogy rövid leveleketmegírni nincs idő
ezért körmölünk aztán csupahosszúakat
bár épp az írás jó ártásraírójának
hogy a szerelem ügyetlenegymást kerülés
s hogy védve emberit Tégedmegölni nem lehet
Köszönöm a sok fájdalmatmagunk próbálására
a fontosakat s a nemfontosakat
és mind a mármozdulatlan nagy kérdéseket
csodálkozás
csodálkoznak a páros fogolymadarak
az összes pletykálni sereglő varjú
a Rák az Oroszlán a júliusi égen
a menyasszony aki esküvő után nem akaregyedül lenni
a bolond filozófus aki párra lelt
a mindig két szótagot fütyülő szalonka
és a hold önmaga társaságában
hogy Isten egy
és sosem magányos
párban
rengeteg a madár állat s párosan jármind
a júniusi éjben meg hány csillag ragyog
ki számolt áfonyát falevelet ribizlit
katica is hazáig egyszerre több vezet
a fájdalomból sincs hiány nő aszenvedés
és pápa is már jócskán volt nem csupánegy
Isten pedig mint aki nincs változatlanegy
Istennek hála
Hová visznek a nemismert kezek
a magány a Jó reggelt-re
a szitálóeső mégcsak nem is zuhé
a bűnha van szerelem és a bú ha nincs
a nő aki elment férjhez smindjárt visszajött
és te doktor úr – ki átkutatszvesét szívet
hál’Istennek van halál
s megtudhatunk többet
hiszek (egy Istenben)
Hiszek egy Istenben
a 15 millió leprás iránti szeretetből
a reggeltől estig csomagokkal lóként cipekedők iránti szeretetből
a 30 millió őrült iránti szeretetből
a hosszantartó jóságtól kifehéredett hajú öregasszonyok irántiszeretetből
a bántást már értelemvesztett megszállottsággal figyelők irántiszeretetből
az elhallgattatottak – az arkangyali trombitával párna alatt alvókiránti szeretetből
a félkegyelmű kislány iránti szeretetből
a szívcseppek feltalálói iránti szeretetből
a fehér keresztények által legyilkoltak iránti szeretetből
a szétálló fülő gyóntatóra várók iránti szeretetből
a skizofrének szeme iránti szeretetből
az örvendezők iránti szeretetből akik boldogok hogy állandóan kapnak és adnakis szüntelen
mert ha nem hinnék
lecsúsznának a semmibe
átlátszóság
Imádkozommagammal semmit ne takarjak
Uramlegyek akármilyen de átlátszó
hogyláthasd tőlem a lapos orrú kacsát
ahajnalban virágzó sárga ligetszépét
apipacs örökösen négy vöröslő szirmát
alevélbe meghatottság rajzolta szívet
(sötétmellkasban verekvő haramia a szív)
azokogó kézben ferdén író tollat
aműholdas ég alatt vonyító kutyát
ahangyát ami csak nagy ügyeket lát
ígynem is igen bánja hogy olyan pici
aszerelmet mint nehéz utazást messzire
arosszat s vele az ártatlan szenvedést
ahalálba váratlan tűnt szeretteinket
minthaderes fogaton távolodnának
anagyit amint kislánynak a parkban mondja
mégkevesebbet fogsz érteni ha nagy leszel
azutólag látott legrövidebb utat
Uramegyedül Te légy csak látható
Ő
Megállt
árnyék az ablakom alatt
vándorfelhő fölöttem
teszem mintha nem lennék
feledem
kopog
megint nem nyitok
gondolom: késő van sötét
- Ki az? - kérdem végül
- A szerelmes Istened
viszonzatlan szerelmével
várakozás (azt gondolod)
Azt gondolod - késik megint
s megsértődsz rögvest
nyavalyogsz mint a cinke az a csúnyábbik a bóbita nélkül
aki szerelmet még nem talált az a magáét sem találja
aki meg a magáét várja folyton az senkit nem szeret
és bánkódik mint a hála hogy túl rövid az emlékezet
hozzánk repült rég a szerelem mellettünk térdel
elhagyta a szűk boldogságot ezért nyugodt
próbáld meg nem akarni
s megjelenik magától
mondjátok tovább
Monddrózsa a rózsának
tudasdseregély a seregéllyel
ugassátokagarak az agaraknak több tónusban ahogy szoktátok
pletykáldgém a gémnek sárga lábon állva
addtovább hangya a hangyának
hogyelmúlunk. Forog majd tovább
a földaz ég a levegő
csakez a kő a mezőn
az esőelőtt mindig ugyanaz hold
s ahit mely sziklából iszik
őkmaradnak még nélkülünk
meglesz minden
te csak egynyaras szöcske
te viszont nem szeretett szív
te négyszemközti szomorúság
mert lakás csak húsz év múlva lesz
te éppen hogy csak boldogság
te sértő igazság
te öreglány akinek igazolványába szakállt rajzolt a gyerek
s te is méltóságos uram aki kirepülsz a bársonyszékből
meglesz minden ahogyan kell
megbíztam az útban
Megbíztam útban
a keskenyben
nyaktörő volt
térdig érő kátyúkkal
időszerűtlen mint novemberben acukorrépa
és kiértem a rétre ahol Szent Ágnesállt
- na végre - mondta
- kezdtem aggódni
hogy másfele mentél
a szélesen
aszfaltozotton
sztrádán egyenest az égbe – miniszterikitüntetéssel
és hogy elvitt az ördög
kör
Hitem akartam veszteni s béke vett körül
csillagot kioltani – nem rendült semmi meg
nyarat őszben madaraknak – cinke maradt csak
ki világoskék a tél elején és mindig
tenni akartam változtatni – kő hűtöttle
bolon vagy – az időt aktívak vesztegetik
kételkedni akartam - ebben csendreleltem
arra amitől elkezdődik újra a hit
nem tudok
Bocsásd meg hogy olyan tapintatlanvagyok
hogy vagyok
hogy az idegeidre megyek
ismételgetve: én rólam velem
hogy nem tudok
megszűnni mint valami miniszter csillogni és kacsintani
sem fejest ugrani
sötét éjszakába
még
Még hajánál kapaszkodsz a szerencsédbe
minden kis fazékba elteszed magad
naplódban szobrot állsz önmagadnak
a levegő ezért fukaron táplál
nem vezetnek láthatatlan kezek
hogyan történjen hát veled a csoda
hiába a fájdalom is nem halsz meg
amíg magad odaadni nem tudod
hogyan kaphatnád a mindent
köszönet
Köszönöm Neked hogy nemfehér minden vagy fekete
hogy a tehenek tarkák
és a maszlagosfűsápadtsárga
hogy alulolajbogyózöldek az ebihalak
a harkályok meg sokszínűekpiros pöttyel a farkuk fölött
a pisztrángok kékesszürkék
barnásviola a nadragulya
az arany pedig mindenszínnel egyezik és árnyékot nem fogad be
az arcok szeplősek
s a csőrök nemcsakhosszúak vagy rövidek
hiszen a piróké vastag abankáé meg görbe
köszönöm azt
hogy a múlandóságbetölti feladatát
meg azok is akik hibákatvédve szeretnek
mi akarunk csupán mindigvagy ilyenek vagy olyanok lenni
s a végén mégis csakpepitává sikeredünk
ima az útszéli Krisztus-szoborhoz
Gondterhelt Krisztusom
különböző mindenkitől
ernyő nélküli az esőben
mezítelen térdű
gyenge mert pártatlan
bátortalan mint aki verssel debütál
egyszerűséget kolduló
magányos mert rokon a világgal
biztosan szomorítanak
akik mint a katekizmus
minden kérdésre
feltétlen választ követelnek
ég
Nézte az eget
a fehér mozaikos bizáncit
a bearanyozott mezítelen gótikust
a kéklő reneszánszt
a gyapjas barna barokkot
a zafíros tizennyolcadik századit
a szellős impresszionistát
az ondolált szecesszióst
a szögletes kubistát
a valószerűtlen absztraktot
és hinni akart egy egészen új égben
ami könnyű és befejezetlen - még nemhasznált
ránézett
Ránézett
a gótikára amely folyton középkorigrimaszt vág
a tizennyolcadik századi oltárra
amely mint egy patkánylábakon állóbarokk koporsó olyan
a lépteinket lopakodó macskákkáváltoztató vastag szőnyegekre
a csillárra amely mint a krinolinbaöltözött nagys'asszony
a fönségesen tündöklő mennyezetre
a gőgösen alázatos térdeplőkre
az angyalra amely egy számmal mindigkisebb
a levelekre amelyek a piros mécsesfényénél feketének tűnnek
ott állt a sarokban tördelte keresztrőllevett kezét
és azt gondolta
ez mind biztosan nem érettem van
aggódás
Jézusom - aggodalmaskodott a plébános –
a hirdetésed csak igaz
nyugatra nem mész hogy lakást vehess
Oroszhonban már olvad Te meg folyton rejtezel
templomot nem likacsos téglából építesz
hanem eleven szívből
félre sötét órára nem teszel
hogy fogsz te itt boldogulni
vallomás (nem ijesztett)
nem ijesztett a denevér
a betyárképű diótörő
az éjjel hosszabb utca
az akasztott kolbász
a szabály szerint sántaördög
a csak bimbókraveszélyes hímzett szarvas
katolikus szocreál
ettől féltem
a szegény
A szegény egyházatszeretem
a veszélyeztetettet
a cingár gólyalábút
az éhező Afrikában
az elsőáldozó kislányt
foltozott ruhában
- ne félj
Szent József karján ül mintaz a pucér csecsemő
a félénk egyházatszeretem
az istenit
persellyel amelybevalaki gombot dobott
ahol énekelnek s apapokért imádkoznak
a banán meg vetkőzéskor anyelvét kidugja
különfélék a szívek azországok
a rongyok a göncök abíborok
Jézus elvész egészen
a gazdag egyházban
nem tört le semmi
Nemtört le semmi
semaz űr egy kedves tekintet után
sema perselyezés a misén
semhogy kevés híján kificamodott az ujjam kopogtatva
a gyóntatószékben*
sema tizennyolcévesek kérdései
sema névtelen levelek melyeknek már a borítékjai is sziszegnek
semaz istenbizonyítékok amiket előbb el kell hinni
sema hívek akik a villamoson gyűlölik egymást
sema síró erény ez a boldogtalan boldogság
sem az aranyfogúprédikátorok
sem a félelem hogy nembírom nem érek oda
kinyúlok még aMennyország kerítése előtt
sem az egyre gazdagodógazdagok és szegényedő szegények
s hogy a madarak isfélelemből énekelnek
nem tört le semmi
mert mindig Téged látlaklegszentebb Anyánk
jogar helyett cérnagombolyagkezedben
stoppolod a teológiát
* Lengyelországban a gyónás végét úgy jelzik a papok, hogy kopognak agyóntatószékben (kb. arcmagasságban).
annyi százada
Megdicsérték a kereszténységet hogy olyrégtől növekszik
én Istenem annyi százada
még szentjeid is kiket régtől feketítaz eső
zöldellnek mint a türkiz haldokolva
a kereszténység meg futott aSzűzanyához
aki játszadozva mogyorótcsörgetett a kis Jézusnak
szegény – oly kopott palástú
így igazi – mert nem ismétlődő
és a fülébe panaszolta
hogy jóformán még el sem kezdődött
levél Szűzanyához
Tudatom levelemben hogy nem változott semmi
a sárga barázdabillegető örül fekete csőrének
a lazac visszatér a folyóba amelyben született
a hangyák étvágya jó ahogy illik
az őz gyógyul mályvával kezeli köhögését
az erdő látomásnak tunik oly valódi
a méh nem ismeri Chopint de ő maga a zene
a halál szokás szerint alacsonyra fektet a földre
szentté lehet itt válni még úgy is hogy az ember
az udvaron a tyúkoknak a régi módon magot szór
Lengyelországban a július megint a víznél alegszebb
a szépség úgy közeledik ahogy távolodik az időben
egyetlen hal sem veszít egyetlen pikkelyt
a keskeny farkú szarka egyre vicceket ismételget
a dolgoknak megvan a saját emlékezetük azelhunytakról
így emlékszik anyámra a csorba kiskancsó
júniusban a fülemülének minden éjszaka rövid
hisz a szerelemben így nem fél a testtől
énekli hogy halhatatlan a halandó szív ha él
a gólya pedig változatlanul csak a bal lábátemelgeti
levelet írok mert nem láthatlak
de azt gondolom hogy néha hallak
honnan különben a váratlan suttogás mielőttelalszom
mennybevétel
nem futott hozzád senki gyógyszerrel alépcsőn
a lámpát nem csavarták le hogy nebántson
nem látták könyöktől a fehéredő kezed
haldokló asszonyán a kutya nemvonyított
még az angyal is megállt fújnitrombitáját
így jó hisz leegyszerűsít mindent ahalál
és túl emberi ahogy indiszkrét ésgonosz
senki nem zárta le szemed nem fedtearcod
s megrabolt hangon nem suttogott akapuban
arról ami oly hangos a hallgatásban
óvott az Úr mindvégig egészséget adott
csak mikor kopogtattak Te nem voltálmár ott
a szeretet nem a halál vitt el segészben
hisz ha igaz a szeretet nem látszik atest
mint máskor olyan volt a nap a levegő
visszhangzott a korán kirepülő méhektől
csak ez a csend ez a rémisztő hallgatás
az asztalnál az üres hely az otthagyottpohár
még akkor is ha a földet testestülhagyjuk el
egyetlen angyal nem segített
mikor a kereszten haldokolt
nem történt csoda
egyetlen angyal nem segített
fejét nem mosta eső
a bamba mennykő máshová csapott le
s a leleményes Szűzanya
csodával el nem érte
hinni azt jelenti bízol amikor nincscsoda
ami a legjobbat akarja
de nehezíti a hitet
minden szomorú
Szomorú a szerelem
szomorú Jézus a mezítelenhátával
szomorú a meggyógyulninem akaró hold
szomorú a gólyahírtőlkék rét augusztusban
szomorú a tehén
szomorú a gomba mintfeleség nélkül a törpe
az ének a kalitkában
a macska ősz bajsza
szomorú a zsálya bárvörös a színe
szomorú a vicc hamindenkinek szól
szomorú az eső mely minta kínaiak felülről lefele ír
szomorú a vőlegény akinősül mert muszáj
Ne menj el ne hagyjmagunkra minket
szépség szomorú oldala
seb
Bal lábad sebét a kereszten nem látom
takarja jobb lábad – hogy észre nevegyék
ám nehéz a titoktartóknak tartani atitkot
kürtölték az angyalok kürtjeikenrögvest
mi hogyan történt
s jön hozzá könyörög a kisiklottszerencse
a kollaboránsok a tiltott szerelem
a vénségére magát kisírni vágyó
- hogy nehezebb a felebarátot szeretnimint az autót
a megvertek sebe – amelyik nem látszik
s könyörög hozzá Szent József kezébenvízes liliommal
meg a pár nélküli cinke aki egyedül hál
veled együtt
a kereszted Veled együtt jön
hajnalban
déli verőfényben
nyár végén amikor táplálják a méheket
az ablaknál a sötétben
mikor a jégmadár télre vár hogymegszülethessen
mikor barátságot keres a bánat
júniusban mikor kaprot vetnek ésvirágzik az uborka
ettől a perctől a ki tudja meddig
hívom majd a szenteket
kérem őket telefonon
hogy a kereszt sose jöjjön Nélküled
a megváltott
Akit szeretnekmegváltott lesz
bár nem értjük ezt azértmég szeretünk
és néha úgy elképedünk
mintha a hold lemeztelenednehirtelen
Akit szeretnekmegváltott lesz
Tévelyegtél hányszor de szeretettvalaki
várt az ablakban üvegenmaradt a pára
vétkeztél de hányszor -és meggyógyított a könny
a szerelem ha végre sír mártiszta
és elfordul mint a bátortalanoroszlán
Hozzátartozód ha nincs azÚr maga ölel
Elmondja majd öregkorodbana bölcs csiga
hogy tomboló vén őrült akétségbeesés
időn túl már az idő
szavakon túl a szó
mindjárt fejbe ver a csillagtúl az ablakon
akit szeretnek megváltottlesz
a nem hívők Jézusa
a nem hívők Jézusa
közöttünk járkál
ismert kissé anépművészetből
kissé hallomásból
agyonhallgatott
a reggeli újságban
párton kívüli
védtelen
kiszavazott
kerülendő mint
a régi koleratemető
megkerülhetetlenülszürke
szóval teljesen tiszta
a nem hívők Jézusa
közöttünk járkál
időnként megáll
áll mint a keménykereszt
hívőket nem hívőket
mindnyájunkat összeköt
ez a meg nem szolgáltfájdalom
ami közel visz azigazsághoz
ahol a körmenet
Ahol a körmenetátvonult a templomon kerestelek
a letaposotthófehér zsázsában és a sárga tűzvirágban
az illatát vesztett aranyvirágban és akamillában
az ametiszt színű violában
az ájultató füstölőben
a földet söprő reverendában
a csak lábujjával figyelmeztetőceremóniamesterben
az emlékké váló tárgyak után gyötrőfájdalmamban
a látható fényben amely már átmegy
infravörösbe és ultraviolába
hidegben és melegben
Ésmegtaláltalak
magyaráztadhogy nem akarsz arany baldachint
csakvastag vászonból kötést
egy remete skrupulusai
Úgy elfoglaltam magamat magammal
hogy arra vágytam senki ne jöjjön
mindig csak egy jegyet kértem csakmagamnak
nem is álmodtam semmit
mert magunknak alszunk de másoknakálmodunk
ha sírtam is – szakszerűtlenül
mert a síráshoz két szív szükséges
oly buzgón védtem Istent hogymegpofoztam az embert
azt gondoltam a nőnek nincs is lelke najó legfeljebb háromnegyed
titkos adót szereltem a szívembe
és csak a saját adásomat sugároztam
előkészítettem magamnak egy garzont atemetőben
egyáltalán megfeledkeztem arról hogy amennybe
nem libasorban hanem párosával megyünk
még a tartózkodó angyal ő sem állmagában
lelkitükör
Nem harsogtalak-e téged túl
nem jöttem-e folyton tegnapi magammal
nem menekültem-e bolond szívemmel sötétsíránkozásba
nem lopkodtam-e az idődet
nem nyalogattam-e önfeledtenlelkiismeretem mancsát
tudtam-e különbséget tenni az érzésekközött
nem árultam-e magam leszerepeltcsillagoknak
nem vezettem-e sérelmeimről elegánsnaplót
nem rejtőzködtem-e védvetúlérzékenységemet meleg sarokban
nem hangzott-e szép hangom hamisan
nem voltam-e puhakezű zsarnok
nem változtattam-e az evangéliumoterőtlen mesévé
nem nyomta-e fülemben el az orgonaszó akóbor kutya vonítását
nem bizonygattam-e a feketéről hogyfehér
nem akartam-e őrangyalhoz imádkozvainkább angyal lenni mint őr
letérdeltem-e amikor suttogórakicsinyültél
a legvégén
és végül a legvégén
válts meg a teológusokat
hogy ne egyék meg az összes gyertyát
s ücsörögjenek aztán a sötétben
ne adjanak körmöst a rózsának
ne vágják miszlikbe az evangéliumot
ne rángassák a szent szavak idegeit
a nádból ne készítsenek horgászbotot
ne veszekedjenek egymással
ne vonuljanak be a latin nyelvvízilován
és ne csodálkozzanak azon
hogy a mennybe
a hit tanácstalan csivitelése iselvezet
befejezetlen idő
Ne ámítsatok nyilvánosan ésnégyszemközt
hogy nincsenek pótolhatatlan emberek
mert hiszen ott az anyám
a szelíd és kérlelhetetlen
a befejezetlen jelen időben
kihajol a mennyből teljes valójában
hogy visszavarrja leszakadt gombomat
ki lenne képes erre jobban
a tű kinek az ujja közt vibrál mint amelegítő izzó drótja
amikor annyi ma az érzés és oly kevés aszeretet
annyi a nő és mind máshoz tartozikegyik se hozzám
amikor olyan fontos a halál mert nemismétlődik
és a szomorúság amely mint a háborúelőtti utolsó karácsony
hiszen ott a szemközti házból az a néni
kerekes asztalkájánál a pasziánsszal
amellyel nem boldogult
aki oly gyorsan élt és olyan lassanhalt meg
s aki annyira zárkózott volt hogy csaka kádban sírt
vagy ott van akit a háború ölt meg az anyílt szívű másik
a nyári ruhához illő világosretiküljével
akinek ki adja vissza a testét ha nincsis test
a miattam felhúzott orrát
és hajában a forgót
ne
A vallást ne hintsétek cukorral
ne tisztogassatok bele radírral
ne öltöztessétek rózsaszín göncökbe
a háborúk fölöttszálldosó angyalokat
és a híveket ne küldözgessétek akommentárok nyelvsípjaihoz
Nem úgy jövök ide vigaszért mint egytál levesért
szerettem volna ha a fejem végremegpihen
szikláján a hitnek
könyörgés
Akikönyörögtél mert szűk volt neked a szokottimafüzér
akifelmentetted Magdolnát nem bűnei de könnyei miatt
akinem magyaráztad aprólékosan a szenvedést
aki azaranyszájú prédikátorok nyelvére a csend szivacsát teszed
sfeltárod az időt mint gyönyörűséget
akiláttad a betlehemi audiencián a három királyt
mintdöngölt földön három aranylepényt
akinektöbb mint öt sebe van
akinem haragszol a vallástalanság ceremóniáira
Te adjmenedéket kérlek
emberitenyered csöpp rejtekében
aformulák falkája elől
hiszek
hiszeka honnan honnan nem örömben
a hóban játszadozni égből pottyant angyalban
a szívben amely akar mindent és még valamit
a mosolyban
hogy valaki kitalálta magának a végek végét
és mégis kérdezi minek ez és mi lesz ezután
hiszek a kertkapuban eltűnt anyámban
az igaz mert bizonyítékok nélküli Istenben
aki nem szereti a róla szóló elméleteket
Isten
ki teremtette Istent
kérdezte a diák
sikerült megfognia az atyát
aki elvörösödött nem tudja
Isten meg
sétál a mennyben mint a Tátrában
oly mindenható hogy nem teremtette önmagát
vita
Nagy vita Istenről egy líceumiosztályban
kemény kérdések a fiúktól
kuncogók a lányoktól
a dac mosolya
még kétségbeesés előtt
Szent Ágostonnak is voltak gondjai ahittel
még a boldogság sem hiszi hogy márisboldog
van keresztje a hitnek
és van a nemhitnek
tudja ezt
Jézus
csendet kér
megért átölel
mindkét kezével
hiszel már - mikor szenveded hogy Őnincs
őrangyalom
jaj Őrangyalom
ne állj már ittmellettem úgy
mint egy festett bábu
hanem szedd a lábad
mint napnyugtakor amezei nyúl
igyekezz ha űz minket
este tíz óra tízkor
az utolsó busz
a póráz után ugrálótacskó
a szomorúság – ez azakvárium egyetlen aranyhalacskával
a zaj
a csend
a palotának beillőkripta
szép is volna ha csakállnánk
mint két mormota
s felednénk
hogy el kell mennünkinnen
változtak az idők
olyan csúnyán őrnek nevezzük
meghagyjuk hogy vigyázzon ránk
úgy bánunk vele mint egy kifutófiúval
ki nyújt neki közülünk kezet
sajnálja mert túl nagy a szárnya
a lelkiismerete kényelmetlenül tiszta
nem praktikus többnyire a fehér szín
az élete idegen - hibák nélküli
a szeretete nem teljes mert nem hal meg
ki öleli közülünk át nyakát mondva
figyelj változtak az idők
most én rejtlek a világ elől
keresztúton
Tizenharmadik állomás - hirtelen zavar
honnan került ide megint Veronika
az asszonyok visszatértek s sírnak mintelőbb
közelről mindig embert látni távolból magányt
megható mikor otthon a jóságos kezek
hímeznek a gyerekeknek helyes kicsi mellényt
most János ideges - egyszerre ennyi nő
a Szűzanya itt – mondja –
csak maga kell legyen
s a stáció pad nélkül csütörtöktől eső
Nikodémus sápadt magyarázástól rekedt
fejvesztettek sokan csak a halálszemfüles
egy percre jöttünk mindössze aztkérdezni
hogy keresztről a szívet szabad-elevenni
komoly angyal és komolytalan kérdések
Vajon hosszabbgondolkodási idő után lettél-e angyal
vajon gyűrűs helyett is csakmutató ujjad van
vajon csak súlyosbűnöket vallasz be mivel a könnyűek cipelése a nehéz
vajon tapsolsz-e gólhelyzetbenfigyelve haláltusát
vajon soha nem sírszhogy mosolyognod se kelljen soha
vajon meghallgatnitudsz-e figyelmesen ok nélkül is
vajon nem ölelsz csakhogyelmehess
vajon nem vágyódsz atest után
az emberi mosoly után
a fészekként összefűzöttkezek után
a pinty után melyszeptemberben elhagyja a kerteket
a szemét csukó csikóután
a sárga-piros lábúcserebogár után
a mindig utolsó mindenmásodperc után
az után ami múlandó és ezértértékes
az angyal
vannak pillanatok mikor távolodunk
az őrzőangyaloktól s még a keruboktólis
akik a magasban vannak
vagy itt közel –
az ember Jézusig
ide egészen le a földre
az angyal ezt nem érti nem feszültkereszten
s a szerelmet könnyedén veszi
ha egyszer nincs teste
csak
a szem az csak mely tovább akar látni
a fül az csak mely fölfogja a csendet
a kéz mely szomorú hogy szárnynak kicsi
a szív mely mint kalitkában a kakas
az érzékek melyek titkot rejtenek
Kell a test hogy megkerüljön a lélek
vigasz
ne szomorkodjék márprofesszor úr
mezítláb múlunk ki cipőnem kell
a pokol megenyhült már
nem fűtenek
a tudást meg szögreakasztják
gyorsan és szomorún
magyarázat
Nem azért jöttem hogy megtérítsem
különben is kirepült már a fejembőlminden okos prédikáció
és a csillogás lekopott rólam rég
mint a meglassult tempójú hősről
nem fogok lyukat beszélni a hasába
a véleményét kérdezve Mertonról
nem fogok vita közben ugrálni mint apulyka
libegő piros tokával
nem szépülök meg mint a gácséroktóberben
nem csalok elő mindent megvalló könnyeket
nem fogom kiskanállal tölteni fülébe aszent teológiát
egyszerűen csak leülök maga mellé
és elmondom a titkot
hogy én a pap
az Úrnak gyermekként hiszek
azért
Nem azért mert a sírodból kikeltél
nem azért mert a mennybe mentél
hanem azért mert elgáncsoltak
mert arcul ütöttek
mert elvették ruhádat
mert a kereszten meggörbítetted nyakadmint a gém
mert azután mint Isten aki Istenhez nemhasonló meghaltál
gyógyszer s borogatás nélkül a fejeden
mert háborúnál nagyobb volt a szemed
mint az árokban nefelejtsek köztelesetteké
azért mert maszatosan a könnyektől emellekföl
mindig a misén
mint a megtépett fülű bárányt
megbocsátani
Hitetlen Szent Tamás
velem másként történt
Ő érintett engem
kezét bűneim sebébe tette
hogy higgyem el szeret ha vétkeztem is
a bűnt nem kisebbíti Isten demegbocsátja
túl nehéz
miért magyarázzam
forróbb a tekintetnél
Hogy ne legyek olyannagytiszteletű személy
akinek átnyújtják azesernyőt
akit Rómába küldenek
forgatnak a televízióbanmint ezüst halottat
a filmcsillagok mellékitűzik
De legyek kenyér
amelyet megszelnek
gyanta amelyet afenyőből tömjénhez összegyűjtenek
valami amiből rádió készül
hogy énekeljen a hőmérőmellett a betegnek
óra amely repül arepülőgépen mint a Szent Kristófos szentkép
vagy gyerekeknek legyek sárgaluftballon
és a mindig kicsinyostya
forróbb a tekintetnél
amely átváltozik azáldozatban
azt mondják
szándékosan rajzoltam neked túl hosszú kezeket a kereszten
hogy minél több embert átölelhessenek
túl vastag sebeket túl nagy talpakat
megszököm mindig hadd érjenek utól
egész szívet mint a Vizitációsban túlnagyra
- így nem lehet - mondják
- túl csúnya
minden ami volt
miért látni a régi otthont ha már nincs
és a harminc éve eloltott lámpát
a minket vadul csaholva köszöntő kutyát
miért valóságos folyton a lehetetlen
ami nem kenyér kenyérnél miértfontosabb
s akik elmentek miért vannak jobbanjelen
mint a régi szerelem ami már ártatlan kísértet
majompofákat vág pedig bűnnelrémítgetett
ha forró is lehet még tiszta a szerelem
ez a közelieket összekötő magány
s fényképei igazak ha már nem is hasonlítanak
miért sietsz mint aki maradni nem akar
mint a reggel tíz előtt virágzókörömvirág
verset miért fájdalom
s nem ostoba kéz ír
egyetlen kérdés ez mind
mi kapcsol a testhez
hogy hirtelen belássam
Ily soká kellett hát cseperednem azértelemért
válaszolnom logikus kérdésekre
nem beszélnem össze-vissza és észnélkül
ahhoz hogy hirtelen belássam
lehet remény a kétségbeesés mellett
hitetlenség a hit mellett
gyerek ugrókötele koporsó mellett aföldön
tiszteletre méltóság malac mellett
ujjával a száján igazság
ápoló a mentőkocsi kereke alatt
ima a tányéron meghagyott szomorúfasírt mellett
és a csend mellett az a kiáltás amellyelszöktem
ne menj el ne halj meg már jó leszekhozzád
találkozás
A.Barbarának
az a bizonyos pillanat afurcsa bűvöletben
amikor valakivarázslatos lesz hirtelen
s közeli mint az otthona gesztenye a parkban
csókban a könny
csontodból húsodból valólesz mindennapokra szóló
közös kamillában velemoshatod hajad
az a bizonyos pillanatcsak rád szakad akár a tűz
hogy megálljon ne akard
szertefutnak az utak
össze magány köti atesteket s a lelkeket szenvedés
egyetlen pillanat
nincs is szükség többre
hisz ami csak egyszeri -az marad a legtovább
megismerlek
Rád ismerek mert szeszélyeid vannak
a menny mellett készen áll tisztítótűz spokol
rám ismersz te is
mert csámpás a szívem
sok az érzés benne ami félre visz
tévelygünk vétkezünk
becsapjuk az ajtót
és ha elhagynak gyarlóságaink
egymásra sem ismerünk
mikor azt mondod
AleksandraIwanowskának
Ne sírj leveledben
ne írd hogy beléd rúgotta sors
kiúttalan helyzet nincsa földön
amikor Isten bezár egyajtót – kinyit egy ablakot
lélegezz mélyet s lásd
a felhőkből mintpotyognak
a boldogsághoz szükségeskicsi-nagy boldogtalanságok
tanulj a megszokottdolgokból nyugalmat
s hogy létezel felejtsdel ha azt mondod szeretlek
sírás
Márta tüsténkedve teríti az abroszt
fújja a tüzes levest hűti szívével
nem sült át a hús s elfelejtette sózni
a sírva fakadt hiten gondolkodott el
annyi most a teendő
Lázár a sírból visszatért
s épp eltolja tányérját
- Márta - mondja - Márta
Jézus előttem sírt
kiűzöttek
Évával Ádámcsókolózott-e hallgat a biblia
sok mai embert ez nem isérdekel
igaz utólag gondolkodunkelőbb élünk
kívül kerülve a kapunmégis mi történt
mondták-e fekete-aranycsillagra nézve
fogjuk egymást biztosan szeretniitt is
a még tapasztalatlanszerelem fut utánuk
nehezebb az édenben minta földön járni
talán egymás szemébe semtudtak nézni ott
csókolózni vagyelrejteni megrendülést
pedig egy a szerelem emindenütt való
a bűn előtt s a bűn utánmindig ugyanaz
az írás
Jézusom aki nem vettél tollat a kezedbe
nem is görnyedeztél papírlap fölött
nem írtál evangéliumot
miért nem írunk mi úgy ahogy beszélünk
nem írunk úgy ahogy szeretünk
nem írunk úgy ahogy szenvedünk
nem írunk úgy ahogy hallgatunk
ahogy nincs kicsit úgy írunk
hogy felébredjek
Hogy reggel felébredjek
s észhez térítsem ahajam
megmosakodjakfölöltözzek
föltegyem a fütyülősteáskannát
és az ablakon a magányosesőt félrehúzzam
ehhez mind támaszkodnomkell arra ami csúszik ki mint a vizes kavics
a pillanatra amely márisnincs
a gondolatra amelyet nemlehet megérinteni
a nehézségi erőre amelytávolít attól akit szeretek
egyszerre két személytszeretünk ami lehetetlen
a túl közeli és a túltávolit
biztosan azért is halunkmeg
hogy egyszerrelátszódjunk is ne is
honnan jött
A rossz romantikus a jó szokványos
hátul kullog mindig mert a rossz azérdekes
pedig fehér virágból van legtöbb aföldön
utána jönnek csak a sárgák pirosak
a józan ész miért táplálkozik titokkal
s miért bizonytalanból virul a tudomány
mezítláb annyi harc után minden madármég
s a piciny éji lepkék sem nőttek semmitsem
miért fentről hallasz esőt oldalt meghavat
és ez a nagy meghatottság honnan hirtelen
füledben az iskolacsengő vélt hangjára
a hajdani gyerekkor örökre itt maradt
csak a fiatalság lett vén mára banya
védj meg
te szamár az angyalok mellett
te zöldellő fán vágyakozó Zakeus
te negyedik bölcs aki a rövidebb utatválasztottad és túl későn értél
Betlehembe
te pucér fenekű aszkéta
te mosoly
Védj meg
az abszolút komolyságtól
mentsvár
sutabizonytalan
mintmamut a bálban
ódivatú
vétkes
csaka nevetés ment meg
hogyne legyek nevetséges
az emberiség sokasodása
Kár lett volna
csupán egyetlen emberértteremteni
az esőt
a bükkfát mely oly jólvéd a hőségtől
a padot a folyóparton
a torokszorítóboldogságot
a szív talányát
a kést élesítő szerelmet
a béka- a pillangó- mega delfinúszást
a náthát mely után azegyik fül
előbb kezd hallani minta másik
a testet mely nemlélekből és hamuból áll
a fecskéket melyekmeghatóan
vonogatják sorban avállukat
ezért aztán erre aszomorú világra
egyre újabb emberektolongnak ajtón ablakon
semmit
A pulykát amelynekhirtelen vörössé válik a feje
a mogyoróbokrok köztfutó ösvényt
a harkályt amely neménekel de hívogat
a kakas faroktollát melyötszínű:
sárga zöld sötétkékfekete és fehér
a fácánt amelynekmeglátszik körmén a kora
a pillangót amely ötszörmozgatja percenként a szárnyait
a legkésőbb hazaköltözőtarka madarakat
a test és a lélekdémonjai
a kutyát amely nemismeri az örömöt ha nincs farka
azokat akik egymásnakítélve élnek külön- külön
és egyáltalán
semmit nem lehet egészenmegérteni
A jóság morzsái
Jan Twardowski atya költészetéről
Lengyelországban a papi líra irodalmijelenség. Több érdekes papköltőnk volt és van. De Jan Twardowski atya, akimegelőzte és valamiképpen meg is alapozta a lengyel vallásos költészet„kitörését” a nyolcvanas években, kétségkívül különlegességnek számít apapköltők sorában. Ez a nyolcvannégy éves pap jelenleg a legnépszerűbb lengyelköltő.
Sikerenem jött könnyen, és nem is magától értetődő.
Varsóban született 1916. június 1-jén. Hívőédesanyjának alakja többször felbukkan verseiben. Jó nevű gimnáziumba járt, ésmár diákkorában kifejlődött benne az a kétféle érdeklődés, amelyhez a mai napighűséges maradt: a természet szeretete és a versírás. Biológiatanára nagy tudásúprofesszor, a varsói Botanikus Kert majdani igazgatója volt, de az iskolaivakációkat is vidéken, a természetben töltötte, növénygyűjteményeit ottgyarapította. A botanikában való jártassága irigylésre méltó. Irodalomszeretetegimnáziumi éveiben a diákújságírás felé vonzotta, és 1937-ben „Andersenvisszatérése” című első verseskötete meg is jelent 40(!) példányban.Tanulmányait a Varsói Egyetem lengyel szakán folytatta a háború kitöréséig. Amegszállás alatt egy éjszaka fölismerte papi hivatását. 1945-ben belépett aszemináriumba, de a lengyel szakot is befejezte. 1948-ban szentelték pappá.„Papi pályám kezdetén igazán nehéz pillanatokat éltem meg, és féltem is,hogy felfüggesztenek, mert elgyengültemaz oltárnál, a kezem remegett, a lábam nem akart megtartani. Orvosokhoz jártam,de aztán kiderült, hogy ennek a nagy érzelmi felindultság az oka. Idővel lassanelmúlt.” Kezdetben vidéken szolgált, és nagyon szeretett ott élni. Későbbvisszakerült Varsóba; jelenleg már évtizedek óta a Vizitációs Nővérektemplomának rektora.
Azötvenes évek utáni lazább diktatúra alatt sem törekedett publikálásra. A háborúutáni első kötetét (még nem volt igazi visszhangja) egy katolikus politikusharcolta ki 1959-ben. Jóval utána, megint csak másvalaki szorgalmazására,1970-ben jelent meg a „Bizalom jelei” című kötete. Oly hamar szétkapkodták,hogy még ugyanabban az évben másodszor is kiadták, ami kis verseskötetekesetében ritka. Az olvasók füzetekbe másolták verseit, a könyvtárakból lopták aköteteket. A siker mégis leginkább magát a szerzőt döbbentette meg. A zsinatutáni kedvező egyházképnek, XXIII. János pápa személyes varázsánaktulajdonította.
Sikersorozata valójában a nyolcvanas évekbenkezdődött, azóta százezres példányszámban jelennek meg és kelnek el újabb ésújabb kötetei. Népszerűsége ma Mickiewicz példányszámaival mérhető. Pedigverset csak szabadsága alatt szokott írni, mert igazi feladatának a papiszolgálatot tekinti. „Verseim voltaképpen csak próbálkozások.” A „Bizalomjelei” óta fordítják idegen nyelvekre is: főként német nyelvterületen (Svájc,Ausztria, Németország) ismert, de van szlovák, héber és flamand kötete, oroszrapedig egy ismert bibliafordító, és nagy Bizánc-kutató, Szergej Avierincevfordította.
* * *
„Ha Szent Ferenc ma élne és költő lenne, úgyírna, mint Twardowski atya” – állította Anna Kamieńska költő, Jan atyajóbarátja, akinek az emlékére ajánlotta a „Siessünk szeretni az embereket” címűnépszerű verset. Több kritikus is a „ferences” jelzővel illeti költészetét,mintegy besorolva ezáltal egy líratípusba, amelynek Lengyelországban többismert képviselője volt. Tény, hogy Twardowski versei egyszerűek és hogy aszerző elragadtatással ír a világról (a lengyel irodalomban kezdettől fogvaritka jelenség a világos tónus – pedig talán ez sikerének egyik titka). DeTwardowski költészete csupán ebben hasonlít a „ferences lírához”. Mélyen filozofikus,az emberi lét egészét átfogó kérdések egész sorára bukkanunk benne. Amit aszerző mond, fontosabb annál, ahogyan mondja, de eszközrendszere is igenjellegzetes: pátoszmentes, a konvenciót, megszokott sémákat kerülő, egyszerű éstermészetes, részletekben rendkívül gazdag. Szereti a paradoxont és alegváratlanabb helyeken humorral fűszerezi sorait. Még jellegzetesebb, mennyireközvetlenül szólítja meg az olvasót, szándékosan a leghétköznapibb szavakatkeresve. A költészetével először találkozókat kivétel nélkül meghökkenti astílus, ahogyan Istenről és az ember lelki életéről ír. Hangjából kihallatszika párbeszédre való készség, ezért a versek a nem hívőket is megszólítják. Ahagyományos vallásos líra a „kész” istenhitet rögzíti formákba, az olvasótólpedig elfogadást, egyetértést vár. Twardowski atya viszont megosztjaolvasójával saját fájdalmait, értetlenségét, kételyeit is. A legnehezebbtémáktól sem riad vissza. A mindennapok szürkeségébe mártva, humorralfűszerezve, minden magasztosságtól szabadon válik hitelessé a mai olvasószámára, még a bizalmatlanok szemében is, akik a pátoszban, a mézesmázosbeszédben hajlamosak hamisságot szimatolni. Sokat ír a szenvedésről, afájdalomról, a kétségbeesésről. Ilyenkor különösen megvan a helye a „credo quiaabsurdum” magatartásának – amikor a szenvedés mértéke elviselhetetlenné válik,a hit marad meg egyedül, mert „ha nem hinnék, lecsúsznának a semmibe”. Amegszokott lengyel vallásos líra himnikusabb nyelvezete használhatatlan volnaszámára: „A szavak, amelyekkel Istenről beszélünk, fáradt szavak. Újakatkeresünk hát. Úgy érzem, az előkelő, keresett nyelvezet nem illik azÚristenhez. És az emberek általában ódzkodnak is a túlontúl poétikusimádságoktól. Az evangéliumokban egyszerűséggel találkozunk.” Az ő verseiben aszó szorosan tapad a dologhoz magához, nem művészi akar lenni, hanem igaz, nemis azt igényli, hogy őrá figyeljenek, inkább a néven nevezett igazságra. Az„Írás” című versben vall erről az ellentmondásról: szavak nélkül lehetetlenírni, és minden szó elégtelen. Tudja, hogy úgysem képes Isten lényegét szavakbafoglalni, mint ahogy nem képes kifejezni a szeretet, a szenvedés lényegét sem.„De én tulajdonképpen örülök ennek […] normális, hogy a legfontosabbat nemtudjuk kifejezni. A szenvedés valóságosabb a szenvedésről szóló beszédnél, aszerelem fontosabb a szerelemről szóló beszédnél. Jézus sem írt, csak egyszer,a homokba. Így aztán valóban, ‘ahogy nincs, kicsit úgy írunk’, és ezt tettékelőttünk számos nemzedékek. A legfontosabb tapasztalatok szóban átadhatatlanok.Isten sem mondott meg mindent. A ki nem mondás nagyon fontos.”
Istenről nem lehet a logika nyelvén beszélni,mert fölülmúlja a logikát. Megismerésünk és érzékelésünk korlátozott voltáraemlékeztetnek a versekben felbukkanó ellentétek és a csillogó paradoxonok,amelyek kelléktára ugyancsak a mindennapokból származik. A paradoxonlegkifejezőbben példázza mindazt, ami bennünk belső ellentmondást hordoz, ésemiatt megértésünk határait is átlépi. A felfoghatatlan Isten paradoxonoksegítségével sejthető meg. Ezen a nyelven fogalmazta meg Jézus a hegyibeszédet, Simone Weil pedig a huszadik században élt sűrűn ezzel a nyelvieszközzel. A munkásnőként tengődő, zsidó filozófus az egyetlen, akireTwardowski atya mint ihletőjére hivatkozik. „A teremtésben Isten csak a nemlétformájában lehet jelen” – írta Weil. Ez a gondolat több Twardowski versbenvisszaköszön („nincs sehol”).
A világláttán megtapasztalt öröm vagy elragadtatás megfér a tisztánlátással. Amirőlfájdalom nélkül nem lehet beszélni, arra a szerző ugyanúgy fölfigyel és valamikülönös bizalommal és alázattal el is fogadja, mint egy nagyobb értelemrészecskéjét. Az öröm nem egyfajta állandó eufória állapota, hanem „valami, amiösszegyűlik bennünk és eltelünk vele, de el is apad, és szomorúsággá válik.”
Avallásos lírában szokatlan megközelítéseket az agnosztikus olvasók méltányoljákés elfogadják. „A hit – a saját és mások hite, hasonlóképpen, mint ahitetlenség – nagy misztérium. Ezt a titkot újból és újból felfedezzük – éstovábbra is titok marad. A nem hívőkhöz nem szabad a teológia nyelvén fordulni,mert tőlük idegen” – vallja a szerző. Több versében pap létére jóindulatúanviccelődik a teológusokkal, akiknek a hitről tudományos ismereteik vannak.„Istenszeretet, istenhit soha nincs kész, bekeretezett, befejezett, mindigújból és újból alakul, teremtődik, formálódik. Hány kérdésben vitáznak ateológusok! A [II.] vatikáni zsinat igyekezett a vallásunkat kevésbé formálissátenni, kiszabadítani a ‘fogalmak terrorjától’, és nem intézményi, hanem aszemélyes hitélmény fontosságát hangsúlyozta. A teológia csipkemunka. Ez amegosztottság, a viták, hogy ez most dogma, féldogma vagy negyeddogma… Persze,fejlődik az Istenről való tudásunk, de hát úgysem tudunk meg mindent. A TitokTitok marad.”
A pap,akivel a versekben találkozunk, vidéki lelkipásztor, aki a szegényes falusitemplomban érzi magát a helyén. Bizalommal teli és alázatos. Ennek köszönhető,hogy a versekben sehol nem találjuk az írás vagy a művészet abszolutizálását,mert azok – noha fontosak – soha nem helyettesíthetik az ember valóságosélményét. Nem mellékes, hogy a lírikus énje „reverendát hord”. Ami másköltőknél derengő előérzet, pillanatnyi sejtés, hirtelen illumináció – itt aviláglátás alapját képző meggyőződés. Így a sacrum és a profánum találkozása isjellegzetes. A legtöbb költő számára a vers a profán szférában sarjad, ésmegérkezik a sacrumba. Ám ennek célja sokszor pusztán az esztétikai értéknövelése. Twardowski atya számára a sacrum a kiindulópont, a verse mintegy „lefelé”,a profán irányába indul, és ott bontakozik ki, ahol ez a két világ találkozik,a sacrum váratlanul átcsúszik a mindennapokba, és mintegy elveszíti szentmivoltát. Ez szelíden történik, lázadás nélkül, inkább a humor bájával:„Szűzanya jobb volt, háborúelőtti” (=békebeli), „az ördögöt szarva nélkülrajzoltam, mert nőstény volt”, „a vértanúk (…) keresztjeikkel dugót okozvaácsorognak”. Ennek eredménye az, hogy a mindennapok hamuszürkeségében egyszercsak felcsillan a szent, amely kiállta a humor, a köznapi színtelenségpróbáját, amely átvilágítja a profán világát, és ezáltal valamiképpenmegváltoztatja a jellegét.
Mindazonáltal ez a költészet nem mentes abelső konfliktusoktól, és a sacrum csak azért vegyül benne a profánummal, hogya hitet élővé, minden ember számára közelivé tegye. Van itt fájdalom sok mindenláttán, és mennyi a megválaszolatlan kérdés…
Különképessége Twardowski atyának, ahogyan a nagy és a nevetséges dolgokat, gúnynélkül, csak emberi melegséggel egymás mellé teszi. Az ilyenfajta humor többetis mutat a dolgok valódi mértékéből, mint az általában leértékelő irónia. Avallásos lírában a humor látszólag idegen elem, egyfajta merénylet a„szentbeszéd” pátosza ellen. Ez felel meg egészen Twardowski atya szándékának:„Számomra a humor védelem a pátosz ellen, amely régi vallásos költészetünketmegterheli. A humor alázatot is feltételez, embernek tudnia kell nevetnieönmagán, gyengeségein. Még azt is hiszem, hogy több mosoly is lehetne averseimben, mert manapság olyan gyakori a kétségbeesett értelmesség.”
A„ferences” jelzőt többek között a teremtett világhoz való kötődése miatt isruházták rá a kritikusai.„Gyönyörűséggel tölt el a világban mindennek a sokfélesége: a színek, a hangok,az illatok. Ezért valamikor hosszasan és türelmesen tanultam a természetet.Szerettem növényhatározóval a kezemben ismerkedni a növényekkel, szeretemLinnét, aki néven szólította a növényeket. Nem tetszik nekem a ma olyan divatosjelhasználat: madár, hal, állat. Én kócsagot, fecskét, katicát, vadnyulatlátok. A világnak egyszer nevet adott valaki. Én konkrét, nem névtelen világotlátok.” Mindez már puszta mivoltában érinti hitünk központi kérdéseit: „A világvalóban létezik, nem költői találmány. Azon keresztül, ami látható,megtapintható, a láthatatlan határát közelíthetjük meg. Ahogyan a credóbanimádkozzuk: hiszek ‘minden láthatónak és láthatatlannak a Teremtőjében.’ Vagyisami látható, megtapintható, képet ad a láthatatlanról és megismerhetetlenről. Enélkül a világmérték nélkül nem lehetne fogalmunk a megfoghatatlan titkokról.Ezért érdekelnek annyira a virágok, a rovarok, madarak, kövek. Katedrálisok ésgótikus templomok helyett inkább a fákról írok, mert azokban él a paradicsomemlékezete. Ha az ember beleírja magát a természetbe, megérezhet valamit aparadicsomélményből, és kicsit visszatér abba az időbe, mikor az ember anövényekkel és az állatokkal együtt Isten kegyelmének sugarában élt. Atermészet soha nem vétkezett a Teremtője ellen, ezért az ember sokat tanulhattőle.”
Meglepőlehet, hogy ezekben a pap által írt versekben minduntalan találkozunk aszerelem fogalmával is. Túl azon, hogy – más európai nyelvekhez hasonlóan – alengyelben is a szeretetet és a szerelmet egy szóval nevezik meg, mélyebb okais van ennek. A szerelemben benne foglaltatik szinte minden más érzés is:nemcsak az öröm, a boldogság, a béke, de a szomorúság, a nyugtalanság, akétségbeesés is, hiszen azok, akik a legközelebb élnek egymáshoz, félnek attól,hogy a másik érzelmei megváltoznak, és hogy netán megbetegszik, meghal. A földiszerelem mindig veszélyeztetett, azért a szerelem után vágyódva igazából Istenután vágyódunk. Emberekben keressük, hogy a végén Istennél találjuk meg. „Azthiszem, hogy még ha valaki azt mondja is, hogy nem hisz Istenben, de jó ésnemes, istenszeretetben van. Az az ember, aki boldognak tartja magát, közelebbvan az igazsághoz, mint az, aki elmerült a kétségbeesésben. Mert az ember aboldogságra teremtődött. […] valami olyat szeretünk, ami nagyobb nálunk. […] Azember Istené, nem önmagáé, nem egy másik emberé. Ha ezt megérti - megmenekült akétségbeeséstől.”
JanTwardowski atya költészete az aforizmák egész kincsesbányája: „siessünkszeretni embereket, oly gyorsan mennek el”, „mindig túl keveset és túl későnszeretünk”, „ami nem logikus elvezet a hithez”, „az Úristen túl nagy, hogyanférne emberfejbe” – csak néhány közülük.
Sokkalérzékenyebb a jóra, mint a rosszra. „Mikor Jézus a pusztában jóllakatott sokembert, még meghagyta, hogy gyűjtsék össze a szél által széthordott morzsákat,noha mindenki jóllakott már. Így látja a hívő a jóság morzsáit, a szeretet, azönfeláldozás morzsáit. Ha össze lehetne gyűjteni az anyák, a tanítók, azorvosok igyekezetét, imáját, ha össze lehetne gyűjteni az összes pókot,katicát, fülbemászót, szarvasbogarat, súlyuk nagyobb lenne az elefántokénál.[…] Én két világban élek: az egyik reális, borzalmas, teli merényletekkel,háborúkkal, terrorral. A másik – az emberi vallomások, gyónások világa, azIsten és a szeretet utáni vágyódásnak a világa. Mindkét világ valóságos, de aszámomra fontosabb ez a második. Megismerem a jót és a rosszat, és úgy látom,hogy több a jó, és hogy a jó a mindenség létét tartja fenn, mert ellenkezőesetben a lét egy parányi morzsája sem lenne már a földön.”
Tereza Worowska
A jóság morzsái
Jan Twardowski atya költészetéről
Lengyelországban a papi líra irodalmijelenség. Több érdekes papköltőnk volt és van. De Jan Twardowski atya, akimegelőzte és valamiképpen meg is alapozta a lengyel vallásos költészet„kitörését” a nyolcvanas években, kétségkívül különlegességnek számít apapköltők sorában. Ez a nyolcvannégy éves pap jelenleg a legnépszerűbb lengyelköltő.
Sikerenem jött könnyen, és nem is magától értetődő.
Varsóban született 1916. június 1-jén. Hívőédesanyjának alakja többször felbukkan verseiben. Jó nevű gimnáziumba járt, ésmár diákkorában kifejlődött benne az a kétféle érdeklődés, amelyhez a mai napighűséges maradt: a természet szeretete és a versírás. Biológiatanára nagy tudásúprofesszor, a varsói Botanikus Kert majdani igazgatója volt, de az iskolaivakációkat is vidéken, a természetben töltötte, növénygyűjteményeit ottgyarapította. A botanikában való jártassága irigylésre méltó. Irodalomszeretetegimnáziumi éveiben a diákújságírás felé vonzotta, és 1937-ben „Andersenvisszatérése” című első verseskötete meg is jelent 40(!) példányban.Tanulmányait a Varsói Egyetem lengyel szakán folytatta a háború kitöréséig. Amegszállás alatt egy éjszaka fölismerte papi hivatását. 1945-ben belépett aszemináriumba, de a lengyel szakot is befejezte. 1948-ban szentelték pappá.„Papi pályám kezdetén igazán nehéz pillanatokat éltem meg, és féltem is,hogy felfüggesztenek, mert elgyengültemaz oltárnál, a kezem remegett, a lábam nem akart megtartani. Orvosokhoz jártam,de aztán kiderült, hogy ennek a nagy érzelmi felindultság az oka. Idővel lassanelmúlt.” Kezdetben vidéken szolgált, és nagyon szeretett ott élni. Későbbvisszakerült Varsóba; jelenleg már évtizedek óta a Vizitációs Nővérektemplomának rektora.
Azötvenes évek utáni lazább diktatúra alatt sem törekedett publikálásra. A háborúutáni első kötetét (még nem volt igazi visszhangja) egy katolikus politikusharcolta ki 1959-ben. Jóval utána, megint csak másvalaki szorgalmazására,1970-ben jelent meg a „Bizalom jelei” című kötete. Oly hamar szétkapkodták,hogy még ugyanabban az évben másodszor is kiadták, ami kis verseskötetekesetében ritka. Az olvasók füzetekbe másolták verseit, a könyvtárakból lopták aköteteket. A siker mégis leginkább magát a szerzőt döbbentette meg. A zsinatutáni kedvező egyházképnek, XXIII. János pápa személyes varázsánaktulajdonította.
Sikersorozata valójában a nyolcvanas évekbenkezdődött, azóta százezres példányszámban jelennek meg és kelnek el újabb ésújabb kötetei. Népszerűsége ma Mickiewicz példányszámaival mérhető. Pedigverset csak szabadsága alatt szokott írni, mert igazi feladatának a papiszolgálatot tekinti. „Verseim voltaképpen csak próbálkozások.” A „Bizalomjelei” óta fordítják idegen nyelvekre is: főként német nyelvterületen (Svájc,Ausztria, Németország) ismert, de van szlovák, héber és flamand kötete, oroszrapedig egy ismert bibliafordító, és nagy Bizánc-kutató, Szergej Avierincevfordította.
* * *
„Ha Szent Ferenc ma élne és költő lenne, úgyírna, mint Twardowski atya” – állította Anna Kamieńska költő, Jan atyajóbarátja, akinek az emlékére ajánlotta a „Siessünk szeretni az embereket” címűnépszerű verset. Több kritikus is a „ferences” jelzővel illeti költészetét,mintegy besorolva ezáltal egy líratípusba, amelynek Lengyelországban többismert képviselője volt. Tény, hogy Twardowski versei egyszerűek és hogy aszerző elragadtatással ír a világról (a lengyel irodalomban kezdettől fogvaritka jelenség a világos tónus – pedig talán ez sikerének egyik titka). DeTwardowski költészete csupán ebben hasonlít a „ferences lírához”. Mélyen filozofikus,az emberi lét egészét átfogó kérdések egész sorára bukkanunk benne. Amit aszerző mond, fontosabb annál, ahogyan mondja, de eszközrendszere is igenjellegzetes: pátoszmentes, a konvenciót, megszokott sémákat kerülő, egyszerű éstermészetes, részletekben rendkívül gazdag. Szereti a paradoxont és alegváratlanabb helyeken humorral fűszerezi sorait. Még jellegzetesebb, mennyireközvetlenül szólítja meg az olvasót, szándékosan a leghétköznapibb szavakatkeresve. A költészetével először találkozókat kivétel nélkül meghökkenti astílus, ahogyan Istenről és az ember lelki életéről ír. Hangjából kihallatszika párbeszédre való készség, ezért a versek a nem hívőket is megszólítják. Ahagyományos vallásos líra a „kész” istenhitet rögzíti formákba, az olvasótólpedig elfogadást, egyetértést vár. Twardowski atya viszont megosztjaolvasójával saját fájdalmait, értetlenségét, kételyeit is. A legnehezebbtémáktól sem riad vissza. A mindennapok szürkeségébe mártva, humorralfűszerezve, minden magasztosságtól szabadon válik hitelessé a mai olvasószámára, még a bizalmatlanok szemében is, akik a pátoszban, a mézesmázosbeszédben hajlamosak hamisságot szimatolni. Sokat ír a szenvedésről, afájdalomról, a kétségbeesésről. Ilyenkor különösen megvan a helye a „credo quiaabsurdum” magatartásának – amikor a szenvedés mértéke elviselhetetlenné válik,a hit marad meg egyedül, mert „ha nem hinnék, lecsúsznának a semmibe”. Amegszokott lengyel vallásos líra himnikusabb nyelvezete használhatatlan volnaszámára: „A szavak, amelyekkel Istenről beszélünk, fáradt szavak. Újakatkeresünk hát. Úgy érzem, az előkelő, keresett nyelvezet nem illik azÚristenhez. És az emberek általában ódzkodnak is a túlontúl poétikusimádságoktól. Az evangéliumokban egyszerűséggel találkozunk.” Az ő verseiben aszó szorosan tapad a dologhoz magához, nem művészi akar lenni, hanem igaz, nemis azt igényli, hogy őrá figyeljenek, inkább a néven nevezett igazságra. Az„Írás” című versben vall erről az ellentmondásról: szavak nélkül lehetetlenírni, és minden szó elégtelen. Tudja, hogy úgysem képes Isten lényegét szavakbafoglalni, mint ahogy nem képes kifejezni a szeretet, a szenvedés lényegét sem.„De én tulajdonképpen örülök ennek […] normális, hogy a legfontosabbat nemtudjuk kifejezni. A szenvedés valóságosabb a szenvedésről szóló beszédnél, aszerelem fontosabb a szerelemről szóló beszédnél. Jézus sem írt, csak egyszer,a homokba. Így aztán valóban, ‘ahogy nincs, kicsit úgy írunk’, és ezt tettékelőttünk számos nemzedékek. A legfontosabb tapasztalatok szóban átadhatatlanok.Isten sem mondott meg mindent. A ki nem mondás nagyon fontos.”
Istenről nem lehet a logika nyelvén beszélni,mert fölülmúlja a logikát. Megismerésünk és érzékelésünk korlátozott voltáraemlékeztetnek a versekben felbukkanó ellentétek és a csillogó paradoxonok,amelyek kelléktára ugyancsak a mindennapokból származik. A paradoxonlegkifejezőbben példázza mindazt, ami bennünk belső ellentmondást hordoz, ésemiatt megértésünk határait is átlépi. A felfoghatatlan Isten paradoxonoksegítségével sejthető meg. Ezen a nyelven fogalmazta meg Jézus a hegyibeszédet, Simone Weil pedig a huszadik században élt sűrűn ezzel a nyelvieszközzel. A munkásnőként tengődő, zsidó filozófus az egyetlen, akireTwardowski atya mint ihletőjére hivatkozik. „A teremtésben Isten csak a nemlétformájában lehet jelen” – írta Weil. Ez a gondolat több Twardowski versbenvisszaköszön („nincs sehol”).
A világláttán megtapasztalt öröm vagy elragadtatás megfér a tisztánlátással. Amirőlfájdalom nélkül nem lehet beszélni, arra a szerző ugyanúgy fölfigyel és valamikülönös bizalommal és alázattal el is fogadja, mint egy nagyobb értelemrészecskéjét. Az öröm nem egyfajta állandó eufória állapota, hanem „valami, amiösszegyűlik bennünk és eltelünk vele, de el is apad, és szomorúsággá válik.”
Avallásos lírában szokatlan megközelítéseket az agnosztikus olvasók méltányoljákés elfogadják. „A hit – a saját és mások hite, hasonlóképpen, mint ahitetlenség – nagy misztérium. Ezt a titkot újból és újból felfedezzük – éstovábbra is titok marad. A nem hívőkhöz nem szabad a teológia nyelvén fordulni,mert tőlük idegen” – vallja a szerző. Több versében pap létére jóindulatúanviccelődik a teológusokkal, akiknek a hitről tudományos ismereteik vannak.„Istenszeretet, istenhit soha nincs kész, bekeretezett, befejezett, mindigújból és újból alakul, teremtődik, formálódik. Hány kérdésben vitáznak ateológusok! A [II.] vatikáni zsinat igyekezett a vallásunkat kevésbé formálissátenni, kiszabadítani a ‘fogalmak terrorjától’, és nem intézményi, hanem aszemélyes hitélmény fontosságát hangsúlyozta. A teológia csipkemunka. Ez amegosztottság, a viták, hogy ez most dogma, féldogma vagy negyeddogma… Persze,fejlődik az Istenről való tudásunk, de hát úgysem tudunk meg mindent. A TitokTitok marad.”
A pap,akivel a versekben találkozunk, vidéki lelkipásztor, aki a szegényes falusitemplomban érzi magát a helyén. Bizalommal teli és alázatos. Ennek köszönhető,hogy a versekben sehol nem találjuk az írás vagy a művészet abszolutizálását,mert azok – noha fontosak – soha nem helyettesíthetik az ember valóságosélményét. Nem mellékes, hogy a lírikus énje „reverendát hord”. Ami másköltőknél derengő előérzet, pillanatnyi sejtés, hirtelen illumináció – itt aviláglátás alapját képző meggyőződés. Így a sacrum és a profánum találkozása isjellegzetes. A legtöbb költő számára a vers a profán szférában sarjad, ésmegérkezik a sacrumba. Ám ennek célja sokszor pusztán az esztétikai értéknövelése. Twardowski atya számára a sacrum a kiindulópont, a verse mintegy „lefelé”,a profán irányába indul, és ott bontakozik ki, ahol ez a két világ találkozik,a sacrum váratlanul átcsúszik a mindennapokba, és mintegy elveszíti szentmivoltát. Ez szelíden történik, lázadás nélkül, inkább a humor bájával:„Szűzanya jobb volt, háborúelőtti” (=békebeli), „az ördögöt szarva nélkülrajzoltam, mert nőstény volt”, „a vértanúk (…) keresztjeikkel dugót okozvaácsorognak”. Ennek eredménye az, hogy a mindennapok hamuszürkeségében egyszercsak felcsillan a szent, amely kiállta a humor, a köznapi színtelenségpróbáját, amely átvilágítja a profán világát, és ezáltal valamiképpenmegváltoztatja a jellegét.
Mindazonáltal ez a költészet nem mentes abelső konfliktusoktól, és a sacrum csak azért vegyül benne a profánummal, hogya hitet élővé, minden ember számára közelivé tegye. Van itt fájdalom sok mindenláttán, és mennyi a megválaszolatlan kérdés…
Különképessége Twardowski atyának, ahogyan a nagy és a nevetséges dolgokat, gúnynélkül, csak emberi melegséggel egymás mellé teszi. Az ilyenfajta humor többetis mutat a dolgok valódi mértékéből, mint az általában leértékelő irónia. Avallásos lírában a humor látszólag idegen elem, egyfajta merénylet a„szentbeszéd” pátosza ellen. Ez felel meg egészen Twardowski atya szándékának:„Számomra a humor védelem a pátosz ellen, amely régi vallásos költészetünketmegterheli. A humor alázatot is feltételez, embernek tudnia kell nevetnieönmagán, gyengeségein. Még azt is hiszem, hogy több mosoly is lehetne averseimben, mert manapság olyan gyakori a kétségbeesett értelmesség.”
A„ferences” jelzőt többek között a teremtett világhoz való kötődése miatt isruházták rá a kritikusai.„Gyönyörűséggel tölt el a világban mindennek a sokfélesége: a színek, a hangok,az illatok. Ezért valamikor hosszasan és türelmesen tanultam a természetet.Szerettem növényhatározóval a kezemben ismerkedni a növényekkel, szeretemLinnét, aki néven szólította a növényeket. Nem tetszik nekem a ma olyan divatosjelhasználat: madár, hal, állat. Én kócsagot, fecskét, katicát, vadnyulatlátok. A világnak egyszer nevet adott valaki. Én konkrét, nem névtelen világotlátok.” Mindez már puszta mivoltában érinti hitünk központi kérdéseit: „A világvalóban létezik, nem költői találmány. Azon keresztül, ami látható,megtapintható, a láthatatlan határát közelíthetjük meg. Ahogyan a credóbanimádkozzuk: hiszek ‘minden láthatónak és láthatatlannak a Teremtőjében.’ Vagyisami látható, megtapintható, képet ad a láthatatlanról és megismerhetetlenről. Enélkül a világmérték nélkül nem lehetne fogalmunk a megfoghatatlan titkokról.Ezért érdekelnek annyira a virágok, a rovarok, madarak, kövek. Katedrálisok ésgótikus templomok helyett inkább a fákról írok, mert azokban él a paradicsomemlékezete. Ha az ember beleírja magát a természetbe, megérezhet valamit aparadicsomélményből, és kicsit visszatér abba az időbe, mikor az ember anövényekkel és az állatokkal együtt Isten kegyelmének sugarában élt. Atermészet soha nem vétkezett a Teremtője ellen, ezért az ember sokat tanulhattőle.”
Meglepőlehet, hogy ezekben a pap által írt versekben minduntalan találkozunk aszerelem fogalmával is. Túl azon, hogy – más európai nyelvekhez hasonlóan – alengyelben is a szeretetet és a szerelmet egy szóval nevezik meg, mélyebb okais van ennek. A szerelemben benne foglaltatik szinte minden más érzés is:nemcsak az öröm, a boldogság, a béke, de a szomorúság, a nyugtalanság, akétségbeesés is, hiszen azok, akik a legközelebb élnek egymáshoz, félnek attól,hogy a másik érzelmei megváltoznak, és hogy netán megbetegszik, meghal. A földiszerelem mindig veszélyeztetett, azért a szerelem után vágyódva igazából Istenután vágyódunk. Emberekben keressük, hogy a végén Istennél találjuk meg. „Azthiszem, hogy még ha valaki azt mondja is, hogy nem hisz Istenben, de jó ésnemes, istenszeretetben van. Az az ember, aki boldognak tartja magát, közelebbvan az igazsághoz, mint az, aki elmerült a kétségbeesésben. Mert az ember aboldogságra teremtődött. […] valami olyat szeretünk, ami nagyobb nálunk. […] Azember Istené, nem önmagáé, nem egy másik emberé. Ha ezt megérti - megmenekült akétségbeeséstől.”
JanTwardowski atya költészete az aforizmák egész kincsesbányája: „siessünkszeretni embereket, oly gyorsan mennek el”, „mindig túl keveset és túl későnszeretünk”, „ami nem logikus elvezet a hithez”, „az Úristen túl nagy, hogyanférne emberfejbe” – csak néhány közülük.
Sokkalérzékenyebb a jóra, mint a rosszra. „Mikor Jézus a pusztában jóllakatott sokembert, még meghagyta, hogy gyűjtsék össze a szél által széthordott morzsákat,noha mindenki jóllakott már. Így látja a hívő a jóság morzsáit, a szeretet, azönfeláldozás morzsáit. Ha össze lehetne gyűjteni az anyák, a tanítók, azorvosok igyekezetét, imáját, ha össze lehetne gyűjteni az összes pókot,katicát, fülbemászót, szarvasbogarat, súlyuk nagyobb lenne az elefántokénál.[…] Én két világban élek: az egyik reális, borzalmas, teli merényletekkel,háborúkkal, terrorral. A másik – az emberi vallomások, gyónások világa, azIsten és a szeretet utáni vágyódásnak a világa. Mindkét világ valóságos, de aszámomra fontosabb ez a második. Megismerem a jót és a rosszat, és úgy látom,hogy több a jó, és hogy a jó a mindenség létét tartja fenn, mert ellenkezőesetben a lét egy parányi morzsája sem lenne már a földön.”
Tereza Worowska
